PÁNIKBA ESETT, ROSSZ DÖNTÉST HOZOTT

A szolnoki rendőrök cserbenhagyással gyanúsítják a besenyszögi férfit, aki a záróvonalat átlépve ütközött egy autóbusszal Szolnokon.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 54 éves férfi személygépkocsival közlekedett Szolnok belterületén 2023. március 21-én a délutáni órákban. A sofőr a Bajcsy Zsilinszky út – Nagy Imre körút – József Attila úti közlekedési csomóponthoz érkezett, ahol szabálytalanul, a felfestett záróvonalat átlépve úgy haladt ki a külső, jobbra kanyarodó forgalmi sávba, hogy nem biztosított elsőbbséget az autóbuszmegállóból elinduló autóbusznak. A buszsofőr az ütközés elkerülése érdekében fékezett, azonban ennek ellenére érintőlegesen ütköztek. A személygépkocsi vezetője az ütközést észlelte ugyan, azonban megállás nélkül tovább haladt. A vészfékezés következtében a busz egyik szépkorú utasa a kapaszkodó korlátnak esett és – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A rendőrök megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit lakásáról állítottak elő a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy rossz döntést hozott, amikor elhagyta a helyszínt és vallomásában bocsánatot kért a buszon elesett idős hölgytől.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.