FELHÁBORÍTÓ: IDŐSEK OTTHONÁBAN ERŐSZAKOSKODOTT

10 év fegyház várhat arra a férfira, aki a gondozására bízott idős nőt rendszeresen verte és szexuálisan bántalmazta. A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szexuális erőszak bűntette,bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntette, és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a 35 éves, fegyverneki férfivel szemben, aki egy vármegyebeli idősek otthonában egy idős nőt többször is bántalmazott szexuálisan és tettlegesen is

.A vádirat szerint 2018 márciusa és 2023 májusa közötti időben a férfi volt a gondozója annak a 77 éves nőnek, aki az életkorából és betegségéből adódóan korlátozottan volt képes védekezésre és a vele szemben elkövetett bűncselekmények elhárítására. 2023 februárja és májusa közötti időben, az éjszakai műszakok alatt a férfi rendszeresen – részben erőszakkal, részben fenyegetéssel –szexuális cselekmények tűrésére, illetve annak végzésére kényszerítette az idős nőt.

Ugyanezen időszak alatt a férfi a feladatköréből adódó ápolási- gondozási kötelezettsége teljesítése során többször, testszerte, kézzel ütlegelve bántalmazta a gondozására bízott nőt, melynek következtében a nő 8 napon belül gyógyuló véraláfutásos sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a vádiratában – arra az esetre, ha a férfi a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri – 10 év fegyházbüntetés kiszabására, 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra, valamint arra tett indítványt, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el a férfit minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amely más személy
gondozásával, ápolásával, gyógykezelésével jár.

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.