CSOKAI ISTVÁN EMLÉKVERSENY

A Városi Sportcsarnokban került megrendezésre a Csokai István Emlékverseny, melyre idén rekordszámú nevezés érkezett.

Az idei volt a tizenhetedik alkalom, hogy sor került a Csokai István Emlékversenyre a Kováts DSE szervezésében. Az évenként megrendezésre kerülő megmérettetés fő célja, hogy emléket állítson az egykori nagy asztaliteniszezőnek, Csokai Istvánnak, aki az 1950-es évektől foglalkozott Karcagon asztalitenisszel. Mindemellett célja az is, hogy tovább népszerűsítse a sportágat. Látván az idei versenyre nevezők számát, ez működik is, hiszen rekord számú versenyző, közel 200 fő indult el a megmérettetésen.
A sporteseményen Szepesi Tibor polgármester, a verseny védnöke mondott megnyitó beszédet, aki a versenyre maga is benevezett, férfi páros kategóriában. Versenytársa Sági István, a Karcagi Tankerületi Központ Igazgazója volt.
Mint azt Csornai Csaba szakosztály vezetőtől megtudtuk, az idei megmérettetésen is színvonalas és izgalmas meccsekre került sor. A verseny főbírója Gulyás Vince, a főbíró helyettese Katona Csaba volt. A közel kétszáz versenyzőből nők két korosztályban, míg férfiak hét korosztályban vettek részt. A legfiatalabb résztvevő a negyvenes, míg a legidősebb nyolcvan feletti korosztályba tartozik. A szakosztály vezetőtől azt is megtudtuk, hogy a versenyszámok 1-3 helyezettjei érem díjazásban, az első helyezettek külön díjazásban is részesültek.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek