SZAKÁLYNÉ KOLLÁTH EMESE PEDAGÓGUS VÁRJA LEENDŐ ELSŐSEIT

A hagyományoknak megfelelően a Györffy István Katolikus Általános Iskola már az ősz közepén bemutatta az érdeklődő diákoknak és szüleiknek a leendő elsős osztályfőnököket.

Szakályné Kolláth Emese tanítónénivel beszélgettünk.

Az általános iskolák igyekeznek felhívni nevelési programjukra a leendő elsősök szüleinek figyelmét. A Györffy István katolikus iskolában a következő tanévben két első osztály indul. Az egyik tanulócsoport osztályfőnöke több mint három és fél évtizedes pedagógiai múlttal várja leendő diákjait.

SZAKÁLYNÉ KOLLÁTH EMESE: Én magam is ide jártam, ebbe az iskolába és első- második osztályban tanítottam mindig. És mérföldkőnek tekintem életemben a 2015-ös tanévet, hiszen akkortól lett katolikus általános iskola a mi iskolánk és ezzel a katolikus értékrendet megalapozta az iskola és azóta is folytatjuk és ez egy folyamatos tanulási folyamat.

A leendő elsősökkel és szüleikkel már októberben közvetlen kapcsolatot alakított ki az iskola, illetve a két leendő osztályfőnök. Már több olyan foglalkozást is tartottak az iskola jövendő tanulóinak, amelyekkel majd a következő tanév során komolyabban is megismerkednek.

SZAKÁLYNÉ KOLLÁTH EMESE
Hát, a leendő elsőosztályosokkal bizony- bizony már találkoztunk, nagyon aranyosak voltak, negyvenen vannak, érdeklődőek. A szülők is nagyon aranyosak, nyitottak, először a szülőkkel találkoztunk, utána a gyerekekkel. És nagyon- nagyon várják ezeket a foglalkozásokat.

A szülők iskolaválasztását számtalan szempont befolyásolja: mennyire van távol az otthontól, milyen az adott iskola oktatási- nevelési programja? Járt- e esetleg valamelyik családtag az adott iskolába? Milyen az iskola „híre”: szeretnek- e odajárni a gyerekek, a már ott tanuló diákok szülei elégedettek-e az ott folyó pedagógiai munkával?

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek