ÉLETFOGYTIG TARTÓ FEGYHÁZBÜNTETÉST INDÍTVÁNYOZOTT AZ ÜGYÉSZSÉG

Életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott az ügyészség a volt élettársát halálra szurkáló jászladányi férfivel szemben. A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 35 éves jászladányi férfivel szemben, aki előbb egy kisebb, majd egy nagyobb késsel, több alkalommal megszúrta a korábbi élettársát, aki a bántalmazás miatt a helyszínen életét vesztette.

A vádirat szerint a férfi tavaly nyáron szabadult a legutóbbi szabadságvesztés büntetéséből, ami után szeretett volna újra együtt élni korábbi élettársával, azonban a nő a férfi erőszakos természete miatt ezt nem kívánta, amit a férfi nem tudott elfogadni, így kapcsolatuk megromlott.

A férfi ezt követően, 2022. december 30-án, az esti órákban kétszer is megjelent a nő jászladányi családi házánál, és kérte őt, hogy engedje be, a nő azonban távozásra szólította fel a férfit, mert félt attól, hogy bántani fogja. A férfi emiatt ingerült lett, és azzal fenyegette a nőt, hogy az egész családját lemészárolja, majd benyomta a konyhába nyíló ablakot, és azon keresztül bemászott a házba. A férfi bement a nő szobájába, és ököllel úgy arcon ütötte a nőt, hogy a nő az ágyra esett. Ezután a férfi a zsebéből elővett egy 7 centiméter pengehosszúságú kést, mellyel ötször megszúrta a nő arcát és fejét. Ekkor a nő a kezével védekezni próbált, és arra kérte a házban tartózkodó kiskorú gyermekeit, hogy meneküljenek el.
A férfi – mivel a korábbi szúrásoktól a nála lévő kés pengéje elhajlott – kiment a konyhába és magához vett egy 25 centiméter pengehosszúságú kést, majd visszament a szobába és a nagyobb késsel mindkét oldalon nyakon szúrta a nőt, aki ezután a helyszínen életét vesztette.

A férfi a nő helyszínre érkező rokonainak sem volt hajlandó kinyitni az ajtót, késsel a kezében azzal fenyegetőzött, hogy ha bemennek a házba, őket is leszúrja. Végül a rendőrség betörte a ház bejárati ajtaját és elfogta a férfit.

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő, erőszakos többszörös visszaeső férfivel szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárásra és közügyek gyakorlásától eltiltásra tett indítványt a vádiratában.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek