Csontvilág - Megnyílt Albert Krisztián kiállítása

A Györffy István Nagykun Múzeumban Csontvilág címmel nyílt meg Albert Krisztián háromszoros Európa bajnok preparátor önálló kiállítása.

A kiállítást Dr. Nagy Molnár Miklós múzeumigazgató köszöntője után Kapocsi István, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság általános igazgatóhelyettes nyitotta meg.

- Albert Krisztián alkalmazott környezetkutató diplomát szerzett, jelenleg környezetvédelmi szaktanácsadóként dolgozik. Nagyon korán kezdett érdeklődni a természeti jelenségek iránt, 20006-ban a Curie környezetvédelmi versenyen csapatával az országos döntőig jutott. Krisztiánnal a versenyre való felkészülés idején találkoztam először a Kecskeri-pusztán. Akkor kezdett gyűjteni tojáshéjakat, elhagyott fészkeket, tollakat, csontokat, koponyákat és ezeket csoportosította. Az első csontvázát 2007-ban a karcagi nagyszülők házánál rakta össze. 2014-től egyetemistaként a második világháború Karcag környéki eseményének tárgyait kezdte gyűjteni, rendszerezni, a szemtanúk információt feldolgozni.

A HNP Igazgatósággal az Ifjú Kócsagőr verseny keretén került szorosabb kapcsolatba, 2018-ban országos harmadik lett. Az 50 éves HNP ünnepi sorozatának egyik állomásán rendezett filmhéten pódiumbeszélgetésen vett részt. Tapasztalatait, megszerzett tudását szemléletformáló eladásokon igyekszik átadni. Baráti körében már vannak preparátor követői is. - sorolta Kapocsi István.

Az alkotás folyamatát mentora, Sipos György preparátor -dermoplasztikus mutatta be és a preparálás néhány kulissza titkába is beavatta a szép számú érdeklődőt, hiszen vannak természetvédelmi szabályok is, amit be kell tartania a művésznek.

A megnyitó végén Albert Krisztián köszönte meg szüleinek, mentorának és barátainak az első önálló kiállításához nyújtott támogatást.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek