LACZKÓ LEVENTE KITŰNŐ TANULÓ

Laczkó Leventével, a Kiskulcsosi iskola diákjával beszélgettünk arról, hogy mi mindenben tehetséges, hiszen kitűnő volt félévkor, de sportban, környezetvédelemben is élen jár.

- Én nagyon szeretek tanulni, a matematika meg a testnevelés a kedvencem. A matek az azért, mert most versenyen voltam, bejutottunk heten a területi döntőbe. A gondolkodós feladatokat és nem a teszteket szeretem. A testnevelés meg azért, mert kézilabdázok - árulta el Levente, akinek a rajz nem a kedvence, nincs hozzá kézügyessége. Amit meg lehet tanulni, azt megtanulom, amikor hazamegyek olyan három órát tanulok körülbelül.

- A kikapcsolódást a tévézés és olvasás jelenti számára. Most a Pál utcai fiúkat olvassa, de szereti a krimiket is.

- Nagyon jók vagyunk, szünetben néha virgonckodunk, de húzzuk egymást tanulásban is. Én nagyon büszke vagyok a többiekre, azért vagyunk egy osztály. Most a megyei döntőre a csapat közösen készül. Az osztály jó kis közösség, szoktak közös kirándulások, bulik lenni dr. Király Józsefné osztályfőnökünkkel. Kedvencem a hegyek. Már várom, hogy kézilabdában folytatódjon a bajnokság. Jól állunk, heti három edzés van. Amikor hazaérek fáradtan, zenét hallgatok. Ha nagy leszek profi kézilabdázó leszek.

Átlövő vagyok, meg irányító egy meccsen 10 gólt is szerzek. Ilyenkor pizza és fagyi a jutalom.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.