Önkéntes tűzoltóságok támogatása

A központi költségvetésben az idén is hétszázmillió forint áll rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására.

 

A központi költségvetésben az idén is hétszázmillió forint áll rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Ebből az összegből hatszázmillió forint az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillió pedig a mentőszervezetek fejlesztésére fordítható. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Magyar Tűzoltó Szövetség közreműködésével közösen pályázatot írt ki: a hivatásos tűzoltósággal együttműködési megállapodással rendelkező tűzoltó egyesületeknek március 29-ig kell eljuttatniuk pályázati anyagukat az illetékes tűzoltó-parancsnokságra.
A pályázati lehetőség évről évre biztosítja az egyesületek kiszámítható fejlődését, jelentős szerepet játszik abban, hogy folyamatosan erősödni tud az együttműködés a hivatásos és az önkéntes szervezetek között. A tűzoltó egyesületek 2020-ban csaknem nyolcezer-négyszáz eseménynél támogatták a katasztrófavédelmi szervek munkáját.
Pályázni hagyományosan tűzoltási, műszaki mentési, ifjúságnevelési és hagyományőrzési tevékenységhez kapcsolódó működési és felhalmozási költségek finanszírozására, műszaki, technikai és informatikai fejlesztésre, valamint az önkéntesek oktatásának támogatására lehet. Támogatás nyerhető a többi között alkalmassági vizsgálatok költségeire, szertárépítésre és -felújításra, EDR-rádiókra, védő- és technikai eszközökre éppúgy, mint tűzoltótechnika-kezelői vizsgára, vagy ifjúságneveléshez kapcsolódó kiadásokra. Az idei pályázaton is kérhető támogatás olyan tűzoltó védő- és technikai eszközökre, szívó- és nyomóoldali szakfelszerelésekre, kéziszerszámokra és egyéb felszerelésekre, amelyek egyébként nem szerepelnek a központi beszerzési körben, emellett továbbra is pályázhatnak az egyesületek utánfutó beszerzésére.
Új elemként megjelent a „gépjármű- és tűzoltótechnikai eszköz felújítás, javítás” kategóriája, amely kiváltja a korábbi – működési támogatás kategóriában szereplő – „alkatrész és javítás” pontot, egyben tekintettel van az együttműködési megállapodásban szereplő gépjárművek és a meglévő tűzoltótechnikai eszközök felújításának, javításának, alkatrésszel való ellátásának fontosságára.
A működési költségek között újdonság a „riasztástámogató program díja”, amely lehetővé teszi, hogy az egyesületek a helyi riasztási eljárásokra alkalmazott SMS-szerverek, mobil applikációk stb. költségeire pályázzanak.


A pályázat kiegészült a „tűzoltási és műszaki mentési tevékenységhez kapcsolódó egészségügyi felszerelések (pl. hordágy, nyakmerevítő, stb.)”, valamint a „tűzoltósport-versenyzéshez kapcsolódó eszközök, anyagok és felszerelések beszerzési költsége” alkategóriákkal, emellett a szertárépítés, -felújítás kategória tételei között már lehet igényelni alternatív, megújuló energiára épülő megoldások kivitelezését is.


Pályázni lehet természetbeni (BM OKF által beszerzett tűzoltó védő- és technikai eszköz; EDR-rádiók) és pénzbeli (működési költség, egyéb eszközbeszerzés, gépjármű és tűzoltótechnikai eszköz felújítása, javítása; szertárépítés, -felújítás) támogatására. Egy egyesület csak egy pályázatot nyújthat be, az elnyerhető összeg kategóriánként eltérő, a legtöbb pénzt a legmagasabb kategóriába tartozó egyesületek kaphatják.


A pályázati dokumentációkat az önkéntes tűzoltó egyesületeknek 2021. március 29-ig kell eljuttatniuk ahhoz a hivatásos tűzoltó-parancsnoksághoz, amellyel az egyesületnek együttműködési megállapodása van. A beérkezett pályázatok elbírálása – a pénzbeli támogatás tekintetében – legkésőbb 2021. május 31-ig megtörténik.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.