Vendégségből kifosztás

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy jászapáti férfit és egy nőt,

 

akik vendéglátójuk védekezésre képtelen állapotát kihasználva elvitték annak készpénzét és gépkocsiját.

A nyomozók a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Egy jászapáti nő és férfi ismerőse megjelent egy helyi lakosnál 2021. március 4-én a kora esti órákban, és italozni kezdtek. A két vendég a látogatása során kihasználta a házigazda védekezésre képtelen állapotát, és mellénye zsebéből a férfi elvette tőle 180.000 forint készpénzét. Ezt követően beültek a sértett udvaron parkoló gépkocsijába, és a benne lévő indítókulccsal a nő beindította az autót, majd elhajtottak a helyszínről.

A helyi rendőr bejelentést kapott az esetről, és 22 óra körül ellenőrzés alá vonta Jászapáti belterületén a gépkocsival akkor már egyedül közlekedő férfit. Az ellenőrzés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, valamint a körzeti megbízott megállapította, hogy a gépkocsivezető nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A jogsértőt elfogták és előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök a férfi női társát is előállították a rendőrőrsre, és gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozók megállapították, hogy a 26 éves férfi ellen korábban elkövetett, több vagyon elleni és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is van folyamatban büntetőeljárás a Jászberényi Rendőrkapitányságon. Kihallgatását követően a nyomozók a férfi őrizetbe vételéről határoztak és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Jászberényi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a férfi és a nő ellen.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek