Szlávik: az oltásokkal csökkenthető a harmadik hullám nagysága

Minél több ember, minél gyorsabb beoltásával lehet csökkenteni a koronavírus-járvány harmadik hullámának nagyságát -

 

közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiával.

Szlávik János azt mondta: a napi új fertőzöttek és a halottak száma azt mutatja, hogy Magyarországon elindult a harmadik hullám. Ennek oka a brit vírusmutáns lehet, mert az jobban terjed, mint a vírus korábbi változata - vélekedett.

Szerinte más országok példáját tekintve nem lehet tudni, meddig tart majd az újabb hullám, de az oltások felgyorsulása javíthat a helyzeten.

A kínai vakcina megkapta az engedélyeket, így jövő héten már azzal is oltanak az orvosok - tudatta.

Hozzátette: egyelőre kórházakban, rendelőkben, oltópontokon adják be a vakcinát az embereknek, de tömeges oltás esetén megvan a terv, hogyan lehet bővíteni az oltópontok számát.

Szlávik János beszélt arról is, hogy az elmúlt hónapokban nőtt az oltási hajlandóság, de egyes embereknek fenntartásaik vannak a különböző helyekről származó vakcinákkal kapcsolatban. A vakcinák hatásosságában vannak eltérések, de mindegyik megakadályozza, hogy a beoltottak kórházba kerüljenek vagy meghaljanak a koronavírus miatt - hangsúlyozta a főorvos, aki ezért mindenkinek azt javasolja, ha értesítést kap, oltassa be magát bármelyik, Magyarországon elérhető vakcinával.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.