A nagy-britanniai járvány terjedésének lassulását jelzik az új mutatók

A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének egyértelmű lassulását mutatja a terjedés dinamikáját mérő R reprodukciós mutató pénteken ismertetett új becslési sávja.

A brit statisztikai hivatal ugyancsak pénteken közzétett felmérése is a járvány visszavonulására vall.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) friss számításai alapján az R mutató országos átlagban jelenleg 0,7 és 0,9 között van.

Ez azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan 7-9 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis a járvány terjedési üteme lassul.

 



Tavaly július óta most először került a kritikus 1-es érték alá a becslési sáv felső és alsó széle egyaránt.

A SAGE a múlt héten 0,7-1, két hete 0,7-1,1, január elején 1,1-1,2 közötti reprodukciós becslési sávokat tett közzé.

A testület számítási módszertana szerint a pénteken ismertetett új, 0,7-0,9 közötti R ráta azt jelenti, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőzések száma minden egyes nap 2 és 5 százalék közötti ütemben csökken országos átlagban az előző 24 órához képest.

A SAGE pénteki kimutatása szerint az országos átlagon belül Londonban, a nagy-britanniai járvány korábbi gócpontjában jelenleg 0,6-0,8 az R mérőszám; ez a legalacsonyabb regionális nagy-britanniai reprodukciós becslési sáv.

Ennek alapján a brit fővárosban minden nap 4-6 százalékkal csökken az előző 24 órához mérve az új koronavírus-fertőzések száma.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szintén pénteken ismertetett, széleskörű lakossági próbaszűrésekre alapuló becslése szerint Angliában - az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában - jelenleg 695 400 lehet a koronavírus-fertőzöttek száma.

Ez azt jelenti, hogy Angliában minden 80 emberre jut egy fertőzött, vagyis a lakosság hozzávetőleg 1,28 százalékának szervezetében van jelen a koronavírus.

Ezek a számok is jelentős csökkenést jeleznek: az ONS számítási módszertana a múlt hónap végén még egymilliónál több aktív angliai fertőzöttet valószínűsített. Ennek alapján akkor még az angol lakosság 1,87 százaléka - 55 ember közül egy - volt fertőzött.

A napi összesítések is egyértelműen azt jelzik, hogy jelentős ütemben csökken az új fertőződések és a halálozások száma.

A brit egészségügyi minisztérium friss adatai szerint a péntek este zárult egy hétben országszerte 102 226 új koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal, 36 534-gyel, 26,3 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.

A brit kormány számítási módszertana szerint - amely a koronavírus-fertőzés megállapítása után 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe - a pénteken zárult egy hétben 5023 páciens haláláról érkezett jelentés.

Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta nagy-britanniai halálozások száma az elmúlt héten 1870-nel, 27,1 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.

Az egészségügyi tárca pénteki összesítése alapján a december 8-án indult nagy-britanniai oltási kampány kezdete óta 14 012 224-en kapták meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát, a második adagból 530 094-en részesültek.

A pénteki adatismertetés szerint az előző este zárult 24 órában több mint félmillió embernek adták be az első adag vakcinát.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.