ELMERÜLT A HOLT-ZAGYVÁBAN

Az Akácfa utca közelében, Szolnok külterületén, a Holt-Zagyvában merült el egy személyautó. A sofőr szerencsére el tudta hagyni a járművet, az eset során az ijedtségen kívül szerencsére nem érte baj. Az Életjel Mentőcsoport részt ve

A szolnoki hivatásos tűzoltókat és az Életjel Önkéntes Tűzoltó Egyesület búvárait riasztották a balesethez.

Az egységek megkeresték és egy tűzoltódaruval kiemelték a vízből a járművet – ezeket az információkat osztotta meg a nyilvánossággal a Katasztrófavédelem.
Emellett nem mindennap látható képeket osztott meg Turi László, a mentőcsoport vezetője.

A képeken többek között az látható, ahogy a búvárok a mélybe mennek, majd láthatóak a mentési munkálatok mozzanatai is, végül a sikeres kiemelés. Az Életjel Mentőcsoport munkájáról az elmúlt időszakban több alkalommal is beszámoltunk.

Líbia északkeleti részén, Derna kikötővárosában gátszakadás történt tavaly szeptemberben, több ezer ember elhunyt és mintegy 30 ezren vesztették el otthonukat a katasztrófa következtében. Nem sokkal később magyar mentőcsoportok indultak a helyszínre, 46emberrel és 3 kutyával nyújtottak segítséget. A mentésben többek között részt vett az Életjel, a Spider, a Főnix és a Legott Mentőcsoport is.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek