Kamikaze drónt lőttek le a zaporizzsjai atomerőmű felett

Ukrán kamikaze drónt lőttek le a zaporizzsjai atomerőmű felett - közölte a két év óta orosz ellenőrzés alá került energetikai létesítmény sajtószolgálata hétfőn a Telegram-csatornáján.

A tájékoztatás szerint a pilóta nélküli repülőszerkezet a hatodik erőművi blokk tetejére zuhant. A drón robbanótöltete nem lépett működésbe, a szerkezetet hatástalanították.

A közlemény rámutatott: az üzemet nem arra tervezték, hogy a területén harcok folyjanak, és az ilyen hatások katasztrofális következményekkel járhatnak. Olyan fenyegetést nem észleltek, amely szerint az incidens megsértette volna a létesítmény biztonsági határértékeit. A hatodik blokk kupoláját vasárnap dróntámadás érte.

Jurij Csernyicsuk, az erőmű igazgatója a RIA Novosztyi hírügynökségnek hétfőn elmondta, hogy az erőmű infrastruktúrájában a dróntámadás nem okozott kritikus károkat.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn veszélyes provokációnak nevezte a zaporizzsjai erőmű elleni támadásokat. Azt mondta, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) munkatársai ezek szemtanúi voltak, és úgy vélekedett, hogy a történteknek hosszú távon negatív következményei lehetnek. A NAÜ ellenőrei szerint - 2022 novembere óta először - legkevesebb három találat érte a létesítményt - írta a RIA Novosztyi.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Rosszija 24 hírtelevízió műsorában azt mondta, hogy a világközösségnek el kellene kezdenie tárgyalni a zaporizzsjai atomerőmű helyzetéről, és Oroszországgal együtt követelnie az ukrán féltől a létesítmény elleni támadások beszüntetését. Vaszilij Nyebenzja, Oroszország ENSZ-nagykövete felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el a zaporizzsjai atomerőművet ért ukrán csapást. Kilátásba helyezte, hogy fel fogja vetni a kérdést az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt.

Az Európa legnagyobb nukleáris erőműve által kiadott közlemény szerint a 6-os blokk jelenleg "hideg leállás" üzemmódban van, és a többi blokkhoz hasonlóan jelenleg nem termel áramot. Az 1-es, a 2-es és az 5-ös blokk is a hideg leállás, a 3. blokk "javítási leállás", a 4. blokk pedig "meleg leállás" üzemmódban van, gőzfejlesztés céljából.

Az orosz védelmi minisztérium hétfőn este közölte. hogy orosz csapatok Zaporizzsja városban egy Iszkander-rakétacsapással megsemmisítettek egy nehéz drónokat gyártó műhelyt és egy ilyen eszközök tárolására szolgáló raktárt. A tárca szerint az ukrán hadiipari komplexum vállalatait arra válaszul támadják, hogy Kijev orosz olaj- és gázipari létesítményeket próbál üzemképtelenné tenni.

A tárca által bemutatott drónfelvétel szerint a zaprozzsjai drónlétesítményhez közeli épületek gyakorlatilag sértetlenek maradtak.

A hétfőn kiadott orosz napi hadijelentés szerint az orosz hadsereg kedvezőbb állásokat foglalt el Avgyijivka és Donyeck környékén, valamint a donyecki régió déli részén, az ukrán hadsereg pedig a harci érintkezési vonal mentén több mint 940 katonát veszített. Közülük a legtöbben, mintegy 460-an a Donyeck körzetében vívott összecsapásokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.

A minisztérium a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett öt harckocsit, két gyalogsági harcjárművet, nyolc páncélozott harcjárművet - ebből hatot Avgyijivkánál lőttek ki -, két amerikai gyártmányú M109-es Paladin típusú és egy lengyel Krab önjáró, valamit két amerikai M777-es, két M119-es és egy brit FH-40-es vontatott tarackot, HIMARS sorozatvetők négy rakétáját, három HAMMER irányítható légibombát, továbbá 291 drónt.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy csalókat vettek őrizetbe Oroszországban, akik - egyebek között hamis orosz telefonszámokat generáló virtuális kommunikációs központokat létrehozva - ukrán ügynökségeknek segítettek pénzt kicsikarni az emberekből. Az előzetes adatok szerint ily módon több mint 7 milliárd rubelnyi (28 milliárd forintnyi) összeg tranzakciók láncolatán át ukrán bankokba került, a kicsalt összeget pedig végül az ukrán hadsereg támogatására fordították.

Fotó: Wikipedia

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek