AZ ÓPERENCIÁN TÚLRA REPÍTETTÉK A GYEREKEKET

A mesék kerültek a középpontba a Csokonai Könyvtárban megtartott interaktív délelőttön. Az eseményen a Mese a falánk tyúkocskáról című mesét nézhették meg az óvodás gyerekek.

A mese jelentősége óriási a gyermekek fejlődése szempontjából. A jó mese mozgásba hozza a gyermek képzeletét, fantáziáját, illetve nem csak szórakoztat, hanem az életről is tanít és egyben olvasó emberré is nevel. A mese érthetővé teszik számukra a világ működését és jelentős szerepük van a gyerekek értelmi és érzelmi
fejlődésében is. A mesékről szólt a Madarász Imre Egyesített Óvoda Mesevarázs Munkaközössége által szervezett Túl az Óperencián című interaktív délelőtt is.

Horváthné Balogh Barbara óvodapedagógus
-Egy mesét fogunk feldolgozni, de a mesék feldolgozását úgy tesszük interaktívvá, hogy a gyermekek részt vehetnek a mesében, megszólítjuk őket, illetve olyan tevékenységeket ajánlunk a számukra, amit az óvodai mindennapi életben kipróbálhatnak. Helyet adunk a képalkotásnak, a kézimunka lehetőségeknek, illetve a mozgásos tevékenységeknek is.

Horváthné Balogh Barbara hozzátette, elmondta, hogy a munkaközösségük tagjai mind nagyon aktívak, együttműködőek, és nagyon szerencsésnek érezheti magát, hogy egy ilyen közösséggel dolgozhat együtt a gyermekekért, a gyermekek öröméért. Az eseményen a Mese a falánk tyúkocskáról című mesét adták elő a gyerekeknek.

Horváthné Balogh Barbara óvodapedagógus
-A mai mesénk, a választott mesénk kapcsolódik az állatmesékhez, mivel az óvodáskorú gyermekek személyiségéhez kapcsolódik, és nagyon szeretik a gyermekek az állatmeséket, jól értelmezhető, és tavaszi évszakhoz is kapcsolódik, illetve mi a mese tartalmát úgy gazdagítottuk, hogy egy olyan közösséget alkotnak majd a résztvevő állatok, ahol a gyermeki barátságok megjelennek, a segítségadás és az együttműködés, és a közös öröm.

 

A gyermekek és a mese kapcsolatának fontosságát senki nem kérdőjelezi meg. A szülők és az óvodapedagógusok egyértelműen tudják, hogy a gyermekeknek szüksége és igénye van a mesére.

 

Horváthné Balogh Barbara óvodapedagógus
-A mesét hallgató gyermekeknek a belső képi világának az alakulása egy nagyon fontos tényező, ugyanis olyan érzelmi világba csöppennek, és olyan üzeneteket
kaphatnak a mese által, ami egy élethelyzet megoldásához akár segítséget is nyújthat. Gazdagodik az érzelmi világuk, problémamegoldási képességük és az empatikus készségük is remekül fejlődik egy mese által.

 

Narráció: Az interaktív mesés délelőttön minden gyermek jól szórakozott és felejthetetlen élményekkel gazdagodott.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.