VÁDAT EMELT AZ ÜGYÉSZSÉG

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a 45 éves szegedi férfivel szemben, aki 2022 novemberében megfojtotta az alvó feleségét.

A vádirat szerint a férfi 2019 óta élt házasságban a feleségével. A férfi és a felesége közötti kapcsolat a közös gyermekük születése előtti időben kezdett megromlani, egyre többször veszekedtek, mivel a nő
próbálta rávenni a férjét, hogy külső segítséget vegyen igénybe a nehézségei rendezéséhez.

A családi gondjaik azonban ennek ellenére sem oldódtak meg, volt, hogy a férfi hosszabb időre elköltözött családjától úgy, hogy a felesége csak később tudta meg, hol tartózkodik, így a házasságuk válságba került, 2022 tavaszától veszekedéseik állandósultak.

A férfi a feleségével és közös gyermekükkel 2022. november 15-én Szegeden tartózkodott, amikor a kora éjszakai órákban köztük vita,hangos szóváltás alakult ki a kapcsolatukról. A vitát követően nő a hálószobában lefeküdt, majd elaludt. A férfi ezt követően, éjfél után a hálószobában, az ágyon fekvő, alvó felesége mellkasára térdelt, két kézzel megragadta a nyakát és addig szorította, amíg a nő nem mozdult. A férfi cselekménye közben a nőt az ágy és a fal közötti résbe, a padlóra sodorta.A nő a helyszínen az életét vesztette.

A gyermekük ekkor már a lakás másik szobájában aludt, a cselekményt nem észlelte. Az ügyészség a büntetlen férfivel szemben fegyházban letöltendő szabadságvesztés büntetésre, közügyek gyakorlásától eltiltásra és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárásra tett indítványt.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek