A SZIRMOK NYÍLÁSÁVAL A TULIPGARDEN IS KINYITOTTA KAPUIT

Önök hallottak már a fagyitölcsér- tulipánról? Az abádszalóki TulipGardenben ilyet is és más különlegességeket is megcsodálhatnak az odalátogatók.

A szezon most kezdődik igazán, a Tisza- tónál pedig kétszázezer tő virág várja, hogy ámulatba ejthesse a látogatókat.

Nem egy holland kertészet magyar vendégmunkása igazít el minket az ágyások között. Abádszalók határában járunk, a TulipGardenben, ahol a húsvéti hétvégén megkezdődött a tulipánszezon.

TÓTH DIÁNA, tulajdonos:
-Immár negyedik éve vagyunk itt a Tisza- tónál, amikor a Tulip Garden Tisza- tó megnyílik, megnyitja kapuit. Ugye nem is gondoltuk volna, hogy márciusban kinyitunk, de az időjárás körülbelül két héttel előrébb van, úgyhogy így a húsvéti hétvégére sikerült megnyitni a kapukat. Nagyon várjuk a vendégeket, a tulipánjaink gyönyörűek, jelenleg több, mint kétszázezer tulipán van a kertben.

Ebben a kertben nem feltétlenül érvényesül a „Mindent a szemnek”- elve. Amelyik virág megtetszik, azt le lehet vágni és haza lehet vinni.
Persze, a piknik- hangulatban is vannak virágvágási szabályok: éles késsel, vagy ollóval a legalsó levél fölött illik elvágni a tulipán tövét. A vásárlási lehetőség korlátlan, még ha a kétszázezer virág nem is egyszerre nyílik.
BUKOVENSZKY ISTVÁN:
-Én nem láttam még élőben. Sokkal szebb, mint hogy tényleg interneten, a telefonon nézzük, vagy az interneten. Nagyon szép. Úgyhogy máskor is vissza fogunk jönni.

Négy éve ötvenezer tővel nyílt meg a tulipánkert. Amely azóta már annyit fejlődött, hogy van büféje, csomagolóhelyisége, büféje, sőt mintakertje is. Az itt látható tulipánok azonban nem leszedhetők. Csak nézhetők. Illetve itt lehet kiválasztani, hogy ki milyen tulipánhagymát szeretne később vásárolni.

KÁLMÁN ATTILA:
-Kezdjük ott, hogy aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. És akkor mi is követjük ezt az igazságot. Már több éve szerettünk volna eljutni ide, de mindig úgy virágoztak ezek a tulipánok, hogy nem volt a mi ritmusunknak megfelelő, nem tudtunk eljönni és most ez nagyon összejött. És meglepően látjuk, hogy milyen sokféle lehet a tulipán. Nem csak olyan, amit óvodás korunkban rajzoltunk a vázába. Hanem teljesen meglepő változatosság.


Alapítása óta megnégyszereződött az ágyásokban a tulipánok száma. Jelenleg százhat fajta virág érhető el, érezhető a Tisza- tónál.


TÓTH DIÁNA:
-Mindenféle olyan különleges tulipánokat próbálunk megtalálni, illetve ugye elültetni, amit az ember nem nagyon lát más kertekben. Itt gondolok például a bazsarózsa- jellegű, vagy a papagájtulipánokra, akkor ugye az ice cream tulipánokra, ami tényleg olyan, mint egy fagyitölcsér. Tehát minden olyan tulipánfajtát próbálunk idehozni, amivel nem találkozik máshol, ezen kívül meg vannak a klasszikus tulipánok és a rózsaszínnek a többféle- fajta színű különböző árnyalata, tehát nagyon- nagyon sokféle színű.

Jellemzően az április számít a tulipán igazi szezonjának. A korán beköszöntött kellemes, már- már nyárias időnek köszönhetően ebben a hónapban egészen biztosan Hollandia- érzete lesz annak, aki felkeresi Abádszalók egyik turisztikai attrakcióját. Még akkor is, ha szélmalmot, vagy klumpát hiába is keres a virágok között.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.