FEL AKARTA ROBBANTANI SAJÁT HÁZÁT

Nem kapott új mérőórát, ezért elvágta a gázcsövet és meg akarta gyújtani a gázt.

A Szolnoki Járási Ügyészség közveszély okozása előkészületének bűntette miatt emelt vádat azzal a 62 éves mezőtúri férfival szemben, aki megelégelte, hogy nem kap új mérőórát, ezért elvágta a gázcsövet és fenyegetőzni kezdett, hogy felrobbantja saját házát. A nem mindennapi esetről nem csak az ügyészség nyilatkozott televíziónknak, hanem az érintett mezőtúri férfi is.

A férfi ittas állapotban 2023. augusztus 10-én, délután – amiatti felháborodásában, hogy a gázszolgáltató nem biztosított egyéni mérőórát részére – Mezőtúron a lakóházánál a gáz főcsapot elzárta, majd az udvarán lévő gázmérő berendezés csövét a mérőóra és a nyomáskiegyenlítő berendezés között egy gyorsvágóval elvágta.

A férfi ezután felhívta a gázszolgáltató diszpécserét és elmondta neki, már másfél éve várja, hogy jelenlegi mérőóráját lecseréljék kártyás, előre fizetős mérőeszközre, majd közölte vele, hogy levágta a gázóra csövét, és ha nem kap új mérőeszközt, illetőleg a szolgáltató nem intézkedik azonnal, akkor a nyomáscsökkentő előtt is el fogja vágni a csövet és meggyújtja a gázt.

A férfi ezután a diszpécser kérése ellenére a lakása gázellátását biztosító gázfőcsapot kinyitotta.

A gázszolgáltató azonnal értesítette a rendőrséget, azonban a férfi a lakóhelyére érkező rendőrjárőrnek is megismételte, hogy amennyiben nem szerelik fel neki azonnal a mérőeszközt, a gázvezetéket a nyomáscsökkentő előtt is elvágja és meggyújtja a kiáramló gázt.


Amennyiben ezt megtette volna, azzal olyan robbanást idézett volna elő, amely közvetlenül veszélyeztette volna a közelben tartózkodó személyek életét testi épségét, illetve a közelben lévő ingatlanok megrongálódását, megsemmisülését eredményezhette volna.

A gázszolgáltató alkalmazottja az ingatlan ellátását biztosító főcsapot elzárta, és azt biztonsági plombával látta el, ezáltal a veszélyt elhárította.

Az ügyészség a büntetlen férfival szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és a próbaidő alatt pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt a vádiratában.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek