NÉPSZERŰ A SVÉDASZTALOS MENZA SZOLNOKON

Svédasztal, akárcsak a szállodákban. Ezt a közétkeztetésben új módszert tesztelik a szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában, mely egész Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében egyedülálló.

Az eddigi tapasztalatok kiválóak.

Kicsik és nagyok boldogan szedik az ebédet a szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában, ahol tavaly ősz óta vezették be a svédasztalos menzát. A tesztüzem tapasztalatai kiválóak, a gyerekek elégedettek, hogy többféle kínálatból választhatnak a menzán.

Kolláth Ákos 8.b.
-Az ebédevés itt szerintem nagyon jól ki van találva. Minden nap el lehet érni annyi táplálékot, amennyi kell az emberi szervezetnek és lehet válogatni is, hogyha mondjuk valami nem ízlik, akkor lehet a másikból venni és így ki lehet számolni, hogy mennyit tudsz megenni, és akkor így általában nem szokott maradék maradni.

A szolnoki intézmény ebédlőjében a svédasztalos menza nagy sikeréről Szalay Ferenc, Szolnok Város Polgármestere is meggyőződött.

Szalay Ferenc polgármester
-Azt tudjuk elmondani, hogy fogyaszthatóbb, jobb mennyiségi felhasználása van az ételeknek, tehát kevesebbet kell kidobni. A gyerekek ráadásul rá is szoknak arra, hogy csak annyit szedjenek ki, amennyit meg is esznek, mert ha kevés, tudják, hogy vissza is jöhetnek.

: Az országban eddig kevés helyen alkalmazott svédasztalos módszer segítségével mindamellett, hogy nem keletkezik számottevő maradék, a gyerekek az alkalmazkodáshoz is hozzászoknak.

Szalay Ferenc polgármester
-Itt úgy kell szedni a levest, vagy úgy kell szedni a másodikat, vagy a savanyút, hogy a másik is hozzáférjen és ne mazsgálják össze a többiek előtt.

Ezzel a módszerrel a gyerekek azért is elégedettek, mert gyakorlatilag megszűntette a hosszú várakozást a sorokban.

Gál Gábor intézményvezető, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
-Sokkal önállóbban esznek a felső tagozatosok, a diákok nem keverednek az alsósokkal, megszűnt a sorbanállás.

Szolnokon ezt a közétkeztetési módszert a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola mellett már egy másik intézményben is, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Művészeti Iskolában is bevezették. A pozitív tapasztalatok miatt az Önkormányzat azon dolgozik a Városüzemeltetési Kft-vel, hogy valamennyi oktatási intézményükben elérhető legyen ez a szolgáltatás.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek