ÍTÉLET SZÜLETETT

A Vármegyei főügyészség vádirata szerint a vádlott újszászi házában féltékenységből összeverekedett volt élettársa új párjával, akit a dulakodás közben előbb a földre lökött, majd az előtte térdelő férfi mögé lépett, és késsel kétszer hátba szúrta. A bántalmazott személy életveszélyes sérülést szenvedett. Most a törvényszéken ítélet született az ügyben. A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.

Az ügyészi „vádalkut” nem fogadta el a vádlott, emiatt bizonyítási eljárás kezdődött el a Szolnoki Törvényszéken, mely első fokon zárult le
Az újszászi férfi szerint nem ő támadt a sértettre, hanem éppen hogy fordítva történt. Elmondása alapján ő csak önvédelemből szúrta meg a másikat. Önvédelemből – állította mindvégig.


A vádlott szerint 2021. március tizenharmadikán délután a korábbi élettársa rohant az újszászi házához, és dörömbölt be kétségbe esve. Állítása szerint egy férfi szalad utána, aki bedrogozva meg akarja őt erőszakolni. A vádlott azt mondta, hogy egykori kedvesét akarta megvédeni, és az illetővel dulakodni kezdtek, aki „ráverte a széket”. Egy kés a sértetthez került, ám a vádlott azt kicsavarta támadója kezéből, majd pedig azzal, önvédelemből, többször megszúrta, szavaival élve: „belétettem a kést”.

Ez a védekezése a bizonyítási eljárás során nem bizonyult sikeresnek.
A megszúrt, 35 esztendős férfi korábban azt vallotta, hogy azért utazott Újszászra, hogy telefonját eladja. Az eladó és vevő közvetítésében közös ismerősük, az a lány segített, aki utóbbinak volt az élettársa. Ám az újszászi háznál csapdába került. Ott ugyanis két férfi – egyikük a vádlott, másikuk pedig nem bizonyítottan a lány fivére – és a lány azonnal agyba-főbe verték, illetve a vádlott egy méretes késsel több alkalommal háton és oldalba szúrta, súlyosan megsértve ezzel a tüdejét is.

Amikor pedig a telefonját odaadta nekik, sikerült kimenekülnie a rettegések házából, és egy ismerőséhez autózott Jánoshidára, aki azonnal értesítette a mentőket.
A Szolnoki Törvényszék előtt zajló eljárás során tanúkat és igazságügyi szakértőket is meghallgatott dr. Nagy Orsolya bírónő. Elsőfokú, nem jogerős ítéletet hozott a büntetőügyben.


Az ügyész közel öt év letöltendő börtönbüntetést indítványozott perbeszédében a vádlottal szemben, és csak az életveszélyt okozó testi sértés bűntettében. Arra nem talált ugyanis értékelhető bizonyítékot az ügyész, hogy a vádlotthoz került telefon miatt rablással és kifosztással is megvádolja a fiatalembert. Egyébiránt az ügy majd minden szereplője felelősségre vonható lenne. Mint az eljárás során kiderült, a vádlott és a sértett is kábítószer-fogyasztó, és az esemény alatt is drog hatása alatt voltak. Az egyik tanú, a lány, vélhetően prostitúcióból tartja fenn magát és talán a vádlottat is.


A védő – vitatva a vádirati tényállást – téves jogi minősítésre hivatkozva elsősorban védence felmentését, másodsorban a szabadságvesztés felfüggesztését kérte.
A bírónő végül – a vádlott többször módosított vallomását nem alapul véve, illetve a több alkalommal meghallgatott sértett következetes állásfoglalására figyelemmel – java részt a vádirati tényállást vette alapul az ítélethozatalában. Aszerint a három és fél éves börtönbüntetés az igazságos a vádlott tekintetében.

Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője azonban fellebbeztek az ítélet ellen.

 

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek