VB ezüstérmes a magyar női vízilabda válogatott

Hiába sikerült kétszer is felzárkózni a magyar csapatnak, mégsem jött a bravúr. Az amerikai csapaté lett a világbajnoki aranyérem Dohában.

VÍZILABDA-VB, NŐK
DÖNTŐ
EGYESÜLT ÁLLAMOK–MAGYARORSZÁG 8–7 (3–2, 2–2, 0–1, 3–2)

BRONZMÉRKŐZÉS
Spanyolország–Görögország 10–9 (2–1, 4–4, 1–1, 3–3)


A döntő mérkőzésen nem sikerült az ötöspárbajig jutnia a magyar női vízilabda-válogatottnak. Az utolsó percben elhibázott helyzet után 8-7-re kikaptak az Amerikai Egyesült Államoktól.

Azzal a céllal érkezett a magyar együttes a világbajnokságra, hogy a párizsi olimpiára kvótát szerezzen, akár a hetedik hely megszerzésével. Ehhez képest a kvóta 5 nappal a torna vége előtt meglett. Nagyon összeállt a csapat a végére.
A meccs eleje ugyan nem ezt mutatta, hiszen az amerikai csapat az első negyedben gyorsan ellépett 3-0-ra. Majd először Garda Krisztina, aztán Parkers Rebecca járt túl Ashleigh eszén. Miután nem sikerült kiegyenlítenünk, a tengerentúli csapat újra két gólos előnyre tett szert. Keszthelyi Rita klasszis megmozdulása kellett ahhoz, hogy zárkózni tudjunk. Maddie Musselman távoli lövése meglepte Magyari Aldát, a második negyed harmadik percében, 5–3-as amerikai vezetésnél kapust cseréltünk, jött Neszmély Boglárka, és minden megváltozott. Remekelt a védekezésünk, de sajnos a túloldalon sem engedtek könnyű pontokat szerezni. Faragó Kamilla gyors és váratlan lövése 5-4-re hozta fel az együttest a félidő vége előtt.

A második félidőt is nagyon erős védekezéssel kezdtük, de a támadás nem ment. A magyar gólcsendet Gurisatti Gréta szerencsés találata törte meg, hatpercnyi küszködés után kiegyenlítettünk. Az amerikai csapat egy gólig sem jutott el a harmadik negyedben. Az utolsó nyolc percre 5-5-ös döntetlennel fordultunk.
A záró negyedre sajnos elfogyott az erő. A védekezésünk teljesen szétcsúszott, emberelőnyben labdát vesztettünk, amit az ellenfél rutinos játékosai könyörtelenül kihasználtak. Előbb Maggie Steffens, majd a hibátlanul célzó Rachel Fattal villant, amikor meg Ryann Neushul ejtése is behullott, azt könyvelhettük el, hogy 4:37-tel a vége előtt ismét háromgólos hátrányban vagyunk. Az időkérés után Garda talált a kapuba, majd labdát lopott, így az egyenlítésért mehettünk az utolsó percben. Sajnos egy támadóhiba miatt elvették tőlünk a labdát, így az amerikai csapat nyakába akaszthatták az aranyérmet.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek