7 MILLIÓ FORINTTAL, A SÉRTETT CSIZMÁJÁBAN TÁVOZOTT

Egy tiszasülyi ingatlanból 7 millió forintot lopott el egy ismeretlen, aki távozásakor felvette a sértett csizmáját, és saját saras lábbelijét a helyszínen hagyta.

Egy tiszasülyi nő tett bejelentést a rendőrségre.
Elmondta, hogy egy ismeretlen bement az ingatlana udvarára. A kazánházban megtalálta a lakáskulcsot, majd így bejutva a házból több mint 7 millió forintot, egy arany karláncot, egy pár női bakancsot és egy pár női cipőt lopott.

A sértett elmondta, hogy mikor hazaért, furcsa volt számára, hogy a bejárati ajtó mellett egy idegen, saras női csizmát talált.
A szekrények fiókjai sem úgy voltak, ahogy azokat hagyta. Ekkor már tudta, hogy valaki járt a házban.

Gyanúja beigazolódott, amikor tudatosult benne, hogy elvitték a megtakarított pénzét.
Az ingatlanra felszerelt kamerák felvételeit elemezve a szolnoki rendőrök látókörébe került egy kőteleki lakos, akit előállítottak a rendőrkapitányságra.
Lakásán a rendőrök közel 4,5 millió forintot, a sértett kapujának kulcsát, valamint a lopásból származó arany karláncot és 2 pár cipőt megtaláltak és lefoglaltak.

A 19 éves fiatal lányt lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Kérdeztük a helyieket, akik elmondták, hogy felháborítónak találják az esetet.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek