FÜTYÜLT A BŰNÜGYI FELÜGYELETRE

Egy öntörvényű fiatal tetézte a bajt, még egy kerékpárt is ellopott Jászberényben. Őrizetbe vették a rendőrök.

Egy 23 éves helyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy február 2-án délelőtt egy jászberényi biciklitárolóból elvitt egy lezáratlanul hagyott, 60 ezer forint értékű kerékpárt. A rendőrök kamerafelvétel alapján azonosították a tettest, akit dél körül – éppen a lopott biciklivel – állítottak meg. A fiatalt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség miatt hallgatták ki. Beismerő vallomást tett. A rendőrök lefoglalták a kerékpárt, és visszaadták a tulajdonosnak.

A férfi helyzetét nem könnyítette meg az a tény, hogy a cselekményt bűnügyi felügyelet hatálya alatt követte el. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A kerékpárlopást a rendőrök a gyanúsított ellen folyamatban lévő korábbi üggyel egyesítették, amit sikkasztás és ötrendbeli lopás miatt jelenleg is vizsgálnak.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának a biciklilopások megelőzését célzó ajánlásai mindig aktuálisak! Kérjük, olvassák el prevenciós tippjeinket!

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek