JÉGVIRÁG MESEMONDÓVERSENY

A városi könyvtár idén is mesemondó versenyre várta a karcagi és környékbeli óvodásokat és kisiskolásokat.

Korán sötétedik, az egyre hidegebb esték is inkább otthonmaradásra sarkallnak. Mit lehet ilyenkor tenni? A téli esték ideális környezetet teremtenek a mesemondásnak.

Három napon át versenyeztek a mesemondók: külön kategóriában indultak az óvodások, következő nap az első- másodikosok meséltek, végül pedig a harmadik- negyedik osztályosok.

SZABÓ PÉTERNÉ gyerekkönyvtáros:
Úgy érzem, hogy minden évben a verseny nagyon színvonalas, hiszen nagyon sok iskolában selejtezők előzik meg azt, hogy melyik gyerekek jöhetnek ide, hiszen iskolánként meghatározott létszámú gyerek vehet csak részt ezen a versenyen, úgyhogy a maximális létszámot kihasználva tizennyolc- tizenkilenc fővel lesznek.

Angyalokról, hóvirágokról, Karácsony- várásról, a karácsonyi csodáról, éhes cinegékről szólnak a mesék. Mivel a verseny évről évre színvonalasabb, a pedagógusokból, könyvtárosokból, óvónőkből álló zsűri feladata is évről évre nehezebb. A nem szigorú, de igazságos ítészek is legalább olyan jól végezték a dolgukat, mint maguk a mesemondók.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek