DÜBÖRÖG A KARÁCSONYI NAGYBEVÁSÁRLÁS

Bár nagyon sok fórumon nagyon sokan hangsúlyozzák, hogy a Karácsonyvárás nem a bevásárlásról szól, ennek ellenére az ünnepek előtt jóval többet költünk, mint az év más hónapjaiban.

Pár nap van még Karácsonyig, a vásárlási láz pedig egyre emelkedik.

Érezhetően dübörög a karácsonyi nagybevásárlás. Az Agroinform szakportál felmérése szerint a lucfenyőt öt-, az ezüstfenyőt hat-, a Nordmannt pedig nyolcezer forintos méterenkénti áron árulják az utcai és a piaci fenyőárusok.

KASZÁS SÁNDOR:
Nagyon nagy választék van, a város nagyon sok pontján
találtunk falerakatokat és nagyon szép fák vannak és szerintem az utóbbi évekhez képest egész jó árban lehet ezeket most megvenni. Nagyon sokféle és újfajta gyökeres fákat is találtunk, ami nekünk most különösen előny, mert minden évben gyökereset szoktunk venni, adunk még egy második esélyt a fáknak, kiültetjük őket, reméljük, hogy ezek is meg fognak maradni.

A bevásárlóközpontokban is rengeteg a vásárló, az áruházláncok némelyike meghosszabbított nyitva tartással, de szinte kivétel nélkül karácsonyi akciókkal várja a vevőket.

NAGY PÁL:
Többet vásárolunk, persze, mint amúgy szoktunk, de elosztva. Tehát megkezdem már hamarabb a bevásárlást. Azt hisszük, hogy nem költünk annyit, de ugyanannyit költünk.

A nagyáruházakban nem csak az ünnepi menüsor alapanyagait, hanem a karácsonyi ajándékokat is be lehet szerezni, így könnyen megtelik a bevásárlókocsi.

Egyre több kereskedelmi lánc jelenti be, hogy bár jogszabály erre nem kötelezi, mégsem lesz nyitva december huszonnegyedikén. Így a bevásárlásra szánt utolsó pillanatok is egy nappal korábban lesznek idén.

FÜLÖP TAMÁS:
Hát, igazából már tapasztalat, mi úgy szoktuk, néha már nyár elején kinézzük, hogy mi kell és akkor előre vásárolunk. Nem kell előre az összeset és így akkor tudunk spórolni is valamennyit rajta, ha kell. Meg így nem egyszerre kell kiadni nagyobb összeget. Kisebb összegekben meg tudjuk vásárolni.

Nem feltétlenül számít karácsonyi ajándéknak, mégis egyre komolyabb a karácsonyipulóver- keresés Magyarországon is. Sőt, egyfajta versengés is van a családokban, baráti társaságokban, hogy ki tudja megszerezni és büszkén viselni a legkevésbé szebb karácsonyi pulcsit.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek