ÁGYI POLOSKA INVÁZIÓ SZOLNOKON

Egyre több ágyi poloska-inváziót észleltek idén ősszel. Az utazásoknak köszönhetően hozzánk is elérhetnek a vérszívók, így különösen fontossá vált a védekezés ellenük.

Szolnokon egy emeletes házban szaporodott el az ágyi poloska, megkeserítve az ott lakók életét.

Az ágyi poloskák nálunk egyelőre nem okoznak akkora problémát, mint Párizsban vagy Athénben, de nem árt az elővigyázatosság.

Ezek az apró, vérrel táplálkozó rovarok a nappali órákban a bútorok és szövetek ráncaiban és hasadékaiban bújnak meg, sötétedés után pedig előjönnek, hogy megkeressék a táplálékukat, melyek emberek vagy háziállatok is lehetnek.

A bőrgyógyász elmondása szerint az ágyi poloska okozta csípések nagyon viszketnek, a betegek általában kivakarják a sebeket és bakteriálisan felülfertőződhetnek.

Főleg a végtagokon és a háton jellemző a csípés. Nincs ellene semmiféle, a szúnyogriasztóhoz hasonló megoldás.

Ez a szolnoki család nem bírja kiírtani, pedig még az ágyat is elégették.

Ellenük a legjobb fegyver a magasabb hőmérsékleten való mosás. Szakértők szerint 60 fokon már mind az állatok, mind a petéik elpusztulnak, 40 fokon azonban csak a poloskák, valamint a tojásaik 25 százaléka.

Forró, gőzölő vasalóval is át lehet vasalni a kárpitbútorokat, mert a gőz a petéket is elpusztítja.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek