BEFEJEZTÉK AZ ELJÁRÁST KÉT ONLINE CSALÓ ÜGYÉBEN

A szolnoki rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak nyomozást két nő ellen, akik különböző termékeket kínáltak eladásra, de azokat a kifizetést követően nem küldték meg a vevőknek, és a pénzt sem adták vissza.

A megalapozott gyanú szerint egy bőcsi és egy budapesti nő az egyik internetes oldalon játékkonzolokat, valamint könyvsorozatot kínált eladásra. A termékekre többen is jelentkeztek. Volt, aki elutalta a teljes vételárat, valaki előleget fizetett. A pénz átutalását követően az áru nem érkezett meg a vevőkhöz, az összeget nem kapták vissza, és a hirdető is elérhetetlenné vált. A csalók összesen 333 000 forint kárt okoztak. A nyomozók a beszerzett adatok alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, és gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 és egy 26 éves nőt háromrendbeli csalás vétsége miatt. A szolnoki rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy online vásárláskor legyen mindig kellően körültekintő, hiszen az ilyen vétel legnagyobb kockázata, hogy a vevő megkapja-e a pénzéért a kiválasztott árut, illetve azt küldik-e és olyan minőségben, amit kiválasztott.

Néhány alapvető biztonsági óvintézkedés betartásával elkerülhető az áldozattá válás:

* Mindig csak megbízható kereskedőoldalról, aukciós weblapról vásároljon!
* Ellenőrizze az eladót (visszajelzések, közzétett adatok alapján)!
* A megrendelés előtt mindig tájékozódjon a jótállás feltételeiről, a szállítás költségeiről és idejéről!
* Az áru kifizetése többféleképpen történhet. Utánvét esetén a postásnak vagy a futárnak kell fizetni. Ebben az esetben győződjön meg arról, hogy a csomag bontatlan és sértetlen állapotban van! Ellenkező esetben ne vegye át, hanem küldje vissza a feladónak!
* Ha lehetősége nyílik rá, ellenőrizze, hogy a megrendelt áru van-e a csomagban!
* Lehetőség szerint mindig utánvéttel fizessük a megrendelt árucikket!
* Ha úgy látja, minden óvintézkedése ellenére becsapták, megkárosították, azonnal tegyen bejelentést! A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások felderítésére. Az ilyen bűncselekmények megelőzéséről hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat talál a KiberPajzs oldalán.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.