KISÁLLAT BEMUTATÓ AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁN

Az állatok világnapja alkalmából kisállatbörzét rendezett a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda diákönkományzata.

Ezen a délutánon az iskola melletti templomkertben a kedvenceiket hozhatták el a diákok megmutatni a társaiknak.

A megjelenésben a szülők és a nagyszülők is segítettek. Így voltak kutyák, cicák, baromfik, hörcsögök, nyulak, teknősök és birka is.

A gyerekek nagy örömmel hozták el a házi kiskedvenceiket. Bátran nyilatkoztak televíziónknak is róla, hogy miképpen kell gondozni, odafigyelni a szeretett kisállataikra amellett, hogy a rengeteg törődés mellett sok-sok szeretettel jutalmazzák meg őket.

Földváriné Simon Ilona Anna, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda intézményvezetője elmondta, hogy immáron hagyomány az intézmény életében a program.

-A program fő célja az állatismeret, az állatok szeretete. Fontos kiemelnem, hogy ebben az évben az iskola elnyerte az állat-és madárbarát iskola címet. Ez nagyon meghatározó az életünkben, hiszen ez jelzés is, hogy a továbbiakban is vigyük tovább és tartsuk meg a programot-mutatott rá az intézményvezető.

A rendezvénnyel az állatok szeretetére és a róluk való gondoskodásra hívták fel a figyelmet.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.