90. SZÜLETÉSNAPJÁN KÖSZÖNTÖTTÉK

Újabb szépkorú polgárát köszönthette a város. Kántor Imre augusztus kilencedikén ünnepelte kilencvenedik születésnapját.

Igaz, hogy elektromos kiskocsival, néha járókerettel közlekedik, de az ő korában szinte teljesen szokatlan, hogy nem szed gyógyszert. Egy, még az ötvenes évek közepén, az akkori Magyar Néphadseregben szerzett csigolyasérülés ellenére is életvidám, valós életkorából egy évtizedet simán letagadhatna. A kilencven esztendős Kántor Imrét a város nevében Szepesi Tibor polgármester köszöntötte.

KÁNTOR IMRE: Én szeretem a zenét, akármilyen muzsika. Szeretem. Ugye harminc évig voltam mozigépész, tízet úgy töltöttem el, hogy önszorgalomból, Rigó Feri volt az első mozigépészünk, na én aztán még húszat rátöltöttem hivatalosan. A Berekben vetítettem sokáig, a tanyasi mozikat kezeltük, jogosítványom nekem volt, mert ugye a cuccot, a vetítőt meg kellett fogni, felrakni, berakni az autóba, kivinni a tanyára, vagy ahol nem volt mozi.

A közelmúltban csípőprotézist kapott, ugyan nehezen mozog, az ebédet a szociális ellátó- szolgálattól kapja. Viszont kortársaival és a nála néhány évtizeddel fiatalabbakkal ellentétben semmiféle gyógyszert nem szed, szellemi képességei majd kicsattannak.

KÁNTOR IMRE: Én templomjáró ugyan nem vagyok, de én vallásos ember vagyok, református vagyok. Én, amit fogadtam, azt meg is tartom. Úgyhogy, mert ugye ott is van több, vagy három ilyen fogadalom, amit elmondtam az esküvőnkön. Templomi esküvőnk volt és akkor meg katonaesküvőm is volt ugye, ott is volt ilyen. Hiába volt a kommunizmus, meg, meg az. De valójában az Istennek a számítása, meg a gondviselése az fennáll. Azt elmondja az ember.

Negyvenkét évnyi házasság után özvegyült meg. Azóta gyermekei, unokái és immáron három dédunoka jelenti számára a családot. Igaz, a teljes nagy család még nem tudott összejönni a karcagi családi házban- a legkisebb dédunoka alig pár hónapos- a kilencvenötödik születésnapra remélhetőleg megtelik a kertes ház.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek