MEGHARAPTA A RENDŐRT

Előkészítő ülést tartott a Püspökladányi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség. 

A vádirat lényege szerint a rendőrök 2022. szeptember 26-án, 13 óra körül ittas állapotban történt járművezetés miatti lakossági bejelentés alapján megjelentek egy Hajdú-Bihar vármegyei bank épületénél intézkedés céljából.

A bejelentő meghallgatását követően a járőrök rejtve figyelték a bejelentésben megjelölt személygépkocsit, amely a pénzintézet előtti szervizúton parkolt, majd látták, ahogy egy férfi beszáll a járműbe és elindul.

A sofőr észrevette a szolgálati gépkocsit, ezért a rendőrök elől kitért és haladt tovább. A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával próbálták megállítani a férfit, aki megközelítőleg egy kilométeren át menekült.
A vádlott a lakóhelye előtt megállt, befutott az ingatlanba és bezárkózott nappaliba. A rendőrök testi erővel próbálták benyomni az ajtót, amelyet a férfi az édesanyja hatására engedett csak el, majd hirtelen a konyhában lévő hűtőgéphez futott, amelyből kivett egy dobozos sört azért, hogy azt megigya.

A rendőrök többször felszólították a vádlottat, hogy vesse alá magát az intézkedésnek, végül testi kényszert kellett alkalmazni a férfival szemben.

A vádlott folyamatosan ellenállt, karjait ökölbe szorította és azokat a mellkasa alá húzta, majd megharapta az egyik rendőr ujját, azon nyílt sebbel járó, 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést okozott.

Az ügyészség a vádlottal szemben 4 év börtönbüntetést indítványozott, amennyiben az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.