Orbán Viktor szerint a háború és a multik miatt magas az infláció Magyarországon

A munkahelyek megvédését, az infláció letörését és a bérek növelését nevezte a legfontosabbaknak a magyar gazdaság szempontjából Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyben a budapesti atlétikai világbajnokság jelentőségéről, az ahhoz kapcsolódó diplomáciai tárgyalásokról, és a magyar hadiipar fejlesztéséről is beszélt.

A miniszterelnök elmondta, a kormány szerint az európai és a magyar gazdaság működését is meghatározza az orosz-ukrán háború, amelynek ha vége lenne, az európai és a magyar gazdaság is a "szebbik arcát" tudná mutatni.

Közölte, a baj gyökerét, a háborút nem tudják orvosolni; amíg nincs béke, addig marad a háborús gazdaság és a háborús gazdasági körülmények. A miniszterelnök elmondta, úgy látja, a brüsszeli bürokraták nem akarják visszavonni a szankciókat, bár Magyarország ezt sürgeti.

Ha a háború véget érne, akkor pillanatok alatt megváltozna az a közeg, amelyben működik az európai gazdaság. Ez nagy jótétemény lenne a szembenálló feleknek is - jelentette ki, megjegyezve, a megoldás kulcsa nem Magyarország, hanem a "nagyfiúk" kezében van. Kiemelte: a béke a helyes politikai és erkölcsi álláspont.

Elmondta, ebben a helyzetben a kormánynak meg kell védenie a munkahelyeket, amivel nem áll rosszul, sőt 70-80 ezer betöltetlen álláshely van az országban, és ez hiányzik is a magyar gazdaságból. Egyelőre a magyar gazdaság a magyar embereknek nyújt elsősorban munkát, és a kormány képes fenntartani azt az állapotot, hogy aki dolgozni akar, az dolgozhasson is - jelezte.

Orbán Viktor fontosnak nevezte az infláció letörését, ebben szerinte radikális eszközökhöz nyúlt a kabinet. Az árspekuláns multikat erővel kell rákényszeríteni arra, hogy abbahagyják az indokolatlan áremelést - jelentette ki.

A háborúból és a szankciókból következik valamennyi áremelés, de az áremelések mértéke a boltokban nagyobb volt, mint amekkorát a gazdasági helyzet indokolt, ez pedig árspekuláció és a multik ebben élen jártak - mutatott rá.

Orbán Viktor szerint a kereskedők tisztességes profitjával szemben ebben az országban senkinek sincs kifogása, de "ami sok, az sok". Kifejtette: mostanra már nagyot vágtak az infláción, de az igazi szép eredmény augusztusban mutatkozik meg, augusztus végére általános vélemény lesz, hogy a kormány el fogja tudni érni az évvégi egy számjegyű inflációt.

Azt mondta, az infláció elleni küzdelem után jön a növekedésért folytatott küzdelem, amit össze kell kötni a béremeléssel. Ha nincs növekedés, akkor nem lehet béreket emelni - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a kormány a családokat akarja megvédeni.

Fontos, hogy a magyar gazdaság minél hamarabb vissza tudjon térni a háború okozta sokkból a gazdasági növekedés pályájára - fogalmazott.

A kormányfő úgy értékelte, hogy a gazdasági növekedés a második negyedévben "elég csúnyán csökkent". Ugyanakkor jelezte: a kormány dolgozik, így várhatóan a gazdasági növekedés terén is visszaáll az ország az idei harmadik és negyedik negyedévben a megfelelő pályára, ahogy az infláció esetében is.

Hozzátette: a harmadik negyedév már érezhetően jobb, mint a második. Elmondta azt is, az év végére a reálbérek és a növekedés tekintetében "egy pozitív nullát" szeretne elérni, vagyis az év második felében bekövetkező béremelések ellensúlyozhatják mindazt a rosszat, ami az év első felében történt.

Kifejtette: bár az első negyedév mindenkinek nehéz volt, a magyar gazdaság jól állta a sarat, a munkanélküliségi adatok nem estek vissza.

Rámutatott arra is, hogy a jövő évi költségvetés 6 százalékos inflációval számol, de ez akár 5 százalékos is lehet jövőre.

Orbán Viktor arról is beszélt: az olyan események, mint az atlétikai világbajnokság, azt üzenik a világnak, hogy Budapest egy olyan nemzetnek a fővárosa, ahová "el kell jönni". A sportesemények gazdaságilag is nagyon fontosak és pénzt hoznak, de ami ennél fontosabb, fókuszálják a világ figyelmét - hangsúlyozta.

Magyarország megrendezte a vizes világbajnokságot, a labdarúgó Európa-bajnokságot, az Európa Liga-döntőt, most pedig kezdődik az atlétikai vb, emellett "karnyújtásnyira vagyunk egy Bajnokok Ligája döntő megrendezésétől", és ezek mind ide irányították a világ figyelmét - emlékeztetett.

"Úgy érezheti a világ, hogy aki nem volt itt, az kimaradt valamiből, az atlétikai világbajnokság ebbe a sorba illeszkedik" - mondta megköszönve a sportesemény megrendezésében résztvevő szervezők és önkéntesek munkáját.

Beszámolt arról is, hogy több mint egy tucat hivatalos kétoldalú találkozón vesz részt az atlétikai vb és az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmával. Mint mondta: a következő napokban Budapestre jön a török elnök, a szerb elnök és a katari emír is. Magyarország "politikai barátai" is itt lesznek a közép-ázsiai térségből, így Azerbajdzsánból, Üzbegisztánból, Kirgizisztánból és Türkmenisztánból, valamint nagyon sok üzletember érkezik a világ minden tájáról, elsősorban Nyugat-Európából és Kínából - tette hozzá.

A miniszterelnök a Rheinmetall zalaegerszegi gyárának pénteki átadása alkalmával arról is beszélt, hogy saját hadiipar nélkül Magyarország nem tud az országot megvédeni képes hadsereget létrehozni. Hangsúlyozta: a magyar hadsereg lényege a katona, és nagyon fontos, hogy "ne egyenruhás munkavállalóink", hanem "harcosaink legyenek". Ugyanakkor kiemelte azt is: saját gyártás nélkül Magyarország nem tud működőképes, az országot megvédeni képes hadsereget létrehozni.

"Ha tudsz fegyvert gyártani, akkor erős vagy, márpedig a békéhez erő kell. Mi békében akarunk élni, mindig is azt akartuk, a magyar egy békés fajta, de tudja, katonáskodás és a béke megvédésének képessége nélkül sosincs béke" - fogalmazott.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek