Két magyar csapat továbbjutott, kettő kiesett a Konferencia ligából

A Fradi kettős győzelemmel, míg a Debrecen büntetőpárbaj után lépett tovább.

A Debrecen tizenegyespárbajban jutott tovább

A története 100. európai kupamérkőzését játszó hajdúsági együttes - amely egy héttel ezelőtt idegenben 1-0-ra nyert - a 67. percben még kétgólos hátrányban volt, így kiesésre állt, Dzsudzsák Balázs 77. percben szerzett találata azonban hosszabbítást eredményezett (1-2).

Debreceni VSC-Alashert Jereván (örmény) 1-2 (0-1, 1-2, 1-2, 1-2) - 11-esekkel: 3-1

A ráadásban nem esett újabb gól, a 11-es párbajban pedig Megyeri Balázs kétszer is hárított, eldöntve ezzel a párharcot. A Debrecen a harmadik fordulóban az osztrák Rapid Wiennel találkozik.

Lendületesen kezdte története 100. európai kupamérkőzését a Debrecen, előbb Dzsudzsák lőtt veszélyesen messziről, majd a balhátvéd Manrique kis híján mindenkit átvert azzal, hogy középre nézett, de beadás helyett éles szögből a kaput vette célba, a labda azonban az oldalsó kapufán csattant.

A vendégek bő negyedóra után érkeztek meg a meccsbe, és meg is szerezték a vezetést, Megyeri ugyan elsőre még védte a lövést, de a szöglet után az örményeknek sikerült betalálniuk. Ettől kicsit össze is zavarodott a Debrecen, amely csak Dreskovic mentésének köszönhetően nem került kétgólos hátrányba.

A fordulást követően óriási fölénybe került a házigazda magyar csapat, a vendégek a félidő közepéig szinte a félpályát sem lépték át, egy debreceni védelmi hibát azonban rögtön kihasználtak és kétgólos előnyre tettek szert.

A Debrecen tíz perccel később törte meg a jeget a kapitány Dzsudzsák Balázs révén, de a nyolcperces hosszabbítás ellenére sem esett már gól a rendes játékidőben, pedig a vendégek ekkor már tíz emberrel futballoztak.

A ráadásban a debreceni közönség talán már most láthatta a szezon legnagyobb kimaradt helyzetét: előbb Bódi három méterről fejelt a keresztlécre, a kipattanó labdát pedig a gólvonaltól 20 centire álló Mance egyszerűen nem találta el. A 118. percben az egy perccel korábban csereként pályára lépő Oliveira is meccslabdát rontott, így jöhettek a 11-esek. A hazaiak kapuját védő Megyeri Balázs két különpárharcot is megnyert, ráadásul a második vendéggólt szerző Mimito is hibázott, ezzel pedig eldőlt az összecsapás.

Kettős győzelemmel jutott tovább a Ferencváros

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert az ír Shamrock Rovers vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel továbbjutott.

Hosszabbításban veszített és kiesett a Kecskemét

A magyar bajnoki ezüstérmes Kecskemét hosszabbításban 3-1-es vereséget szenvedett a Riga FC vendégeként csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga második fordulós párharcának visszavágóján, így 4-3-as összesítéssel a lett csapat jutott tovább.

Az Osijek kettős győzelemmel búcsúztatta a ZTE-t

A Zalaegerszeg csütörtökön a hazai visszavágón 2-1-re kikapott a horvát NK Osijektől a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így kettős vereséggel, 3-1-es összesítéssel búcsúzott.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.