VISSZATÉRT A BŰNCSELEKMÉNY HELYSZÍNÉRE

A jászsági nyomozók épp az előző napi kerékpárlopás felderítésén dolgoztak, amikor tetten érték a feltételezett elkövetőt, amint egy másik biciklit próbált a láncaitól megszabadítani.

Egy jászapáti lakos tett bejelentést a helyi rendőrőrsre, mert 2023. augusztus 2-án 13 és 23 óra között valaki ellopta az autóbuszállomásnál lévő kerékpártárolóból a lezárt kétkerekűjét. A rendőrök azonnal lefoglalták a rendelkezésre álló kamerafelvételeket. Az egyenruhások a bűncselekmény helyszínén másnap is folytatták az adatgyűjtést és tanúkihallgatást, amikor tetten értek egy jászapáti lakost, aki épp egy kerékpár biztonsági láncának levágásával foglalatoskodott.

Időközben a kamerafelvételeket is kiértékelték, amiből a nyomozók megállapították, hogy a felvételen szereplő és a tetten ért kerékpártolvaj ugyanaz. Az 58 éves férfit előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol kétrendbeli lopás vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták. A kutatás alkalmával a korábban eltulajdonított kétkerekűt is megtalálták a rendőrök, amit vissszaadtak a tulajdonosnak.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.