Demjén Ferenc slágereivel készül romantikus vígjáték

Hogyan tudnék élni nélküled? címmel zenés film készül Demjén Ferenc legnépszerűbb slágereivel, a Nemzeti Filmintézet támogatásával.

A musical forgatókönyvét Kormos Anett és Goda Krisztina írta, rendezője Orosz Dénes - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztató szerint az örökzöld slágerekkel és látványos táncjelenetekkel tűzdelt film két fiatal mindent elsöprő szerelmének története. A cselekmény szerint a két idősíkon játszódó filmben, a zenei karrierjében és magánéletében is megrekedt harmincas főhősnő egy ismeretlen férfi által írt levélköteget talál elhunyt nagyapja házában. A levelekből egy szerelmi történet rajzolódik ki 1989-ből, amikor a főhős édesanyja barátnőivel a Balatonnál nyaral, és közös életét tervezi az apja által számára kijelölt vőlegényével. Közben a lányok megismerkednek egy rockzenekar tagjaival és mindent elsöpör a szerelem.

A tájékoztatás szerint a Filmintézet 700 millió forinttal támogatja a produkciót. Az IKO gyártásában készülő film főbb szereplőit már megtalálták az alkotók, néhány mellékszerepre azonban még folyik a válogatás.

Mint felidézik, a Filmszakmai Döntőbizottság legutóbbi ülésén 120 millió forint támogatást szavazott meg az Inkubátor Programban készülő A világ eredete című szatirikus dráma gyártására. Nagy Borbála első mozifilmje magyar-francia-német koprodukcióban készül, producere Iványi Petra.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek