PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉRMET KAPOTT CSINÁTHNÉ BAKÓ ÉVA

Vele beszélgettünk pályájáról.

A magyar kultúra napja alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztere Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott Csináthné Bakó Évának, a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda tanítójának.

- A gyermekeket kiskora óta imádja a díjazott, aki egykori tanítója hatására lett maga is tanító és nem felsős tanár.
- Első osztályos voltam, amikor Szabó Lászlóné, Magdika néni volt a tanító nénim, én annyira szerettem őt, hogy elhatároztam tanító néni szeretnék lenni. Voltak pedagógusok, akik meghatározóak voltak az életemben, ők próbáltak kibillenteni, hogy felső tagozatos tanár legyek, de mindig visszatértem ehhez, és hát a Jóisten is segített ebben, a tanáraim, a szerető családom mellett, úgyhogy végül elértem ezt, s nem bántam meg. Örülök, hogy 40 évig szolgálhattam a kisgyerekeket, ezt a pályát művelhettem, nagyon boldog vagyok, úgy érzem nem vagyok pályatévesztett ember - vallja a díjazott, aki az elsőbe érkező gyermekekre odafigyelt arra, ki miben van lemaradva, ki miben jó, a tehetséggondozás fontos volt számára.

- Tanítványaim közül lettek mérnökök, orvosok, kutatók, van művész is. Neveket nem mondok most, mert nem akarok senkit megsérteni azzal, hogy kifelejtem, de vannak remek jó szakemberek is, akik a tanítványaim voltak. Nagy boldogság, amikor felnőttként összetalálkozunk, s látom, hogy sikeresek, vagy olyan is van, amikor a saját kis gyermekeiket hozzák hozzám, akkor a volt tanítványom, a szülőm. Öröm amikor az ember a tanítványa gyermekét tanítja.

- Szigorú és következetes volt tanítóként Csináthné Bakó Éva.
- Az évek hatására jobban beleivódik az emberbe mi a következő tanév követelménye, mi az, amit el kell érni, s tűzön-vízen át el szeretné az ember érni, hogy úgy adja át a gyerekeket a felső tagozatra, hogy mindenben legyenek jártasak, kifejlődjenek azok a képességeik, amiknek ki kell - folyékonyan olvassanak, jól számoljanak, és akkor az ember lehet, hogy egy picit szigorúbb, de a lelkem mélyén nem érzem magam szigorúnak, inkább következetesnek.

- Alsóban párban tanítanak, mindig megtalálta a hangot tanítópárjával is.
- Többnyire két évig vagyok egy párral, de volt, hogy évente is másik párral kerültem össze. Nagyon szerettem a kollégáimmal dolgozni, nem volt olyan, akivel nem tudtam volna együtt dolgozni. Nem is tudnék választani, hogy ki volt a kedvenc kollégám, mindenkivel nagyon jól kijöttem és nagyon tudtunk együttműködni az osztály érdekében.
- Egy osztályközösséget az első naptól, ahogy belépnek a gyerekek az iskolába, már el kell kezdeni építeni, a tanulásra irányítani és bevonni őket a szabadidős foglalkozásba.

- A gyerekek fegyelmezettek, tudják, hogy mikor kell tanulni. Céltudatosak, a szülők nagyon jól nevelik a gyerekeiket, hiszen vannak távlati céljaik, hogy milyen készségtárgyból szeretne kiemelkedő lenni, megtalálják az arányt, illetve az iskolában úgy van összeállítva a napirend, hogy marad a szabadidőre és marad a tanulásra is.
- A tanítónőnek a kikapcsolódást az olvasás jelenti.
- Szeretek olvasni, színházba járni, jó filmeket megnézni. Nyáron kirándulni a természetbe, szép városokat, tájakat megnézni. Ha alkalmam van, akkor el szoktam menni egy-egy körútra Európán belül.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.