A nyomozók ruházat-átvizsgáláskor találták meg az eltulajdonított bankkártyát és mobiltelefont

A megalapozott gyanú szerint, a nő bűnügyi felügyelet hatálya alatt követett el újabb bűncselekményt.

 

Egy besenyszögi lakos személygépkocsijával felvett egy ismeretlen nőt 2021. február 26-án 17 óra 30 perc körül, és vele az otthonába távozott. Útközben az asszony – a sofőr figyelmetlenségét kihasználva – eltulajdonította a sértett autóstáskájából annak bankkártyáját és a mobiltelefonját. A pórult járt férfi a lopás tényét az otthonában észlelte, ezért kérdőre vonta a 28 éves nőt, aki azonban távozott a lakásról.

A megkárosított férfi bejelentést tett a rendőrségre, ezért járőrök érkeztek a helyszínre és a sértett lakásához közel ellenőrizték a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható kunmadarasi lakost.

A járőrök a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállították a feltételezett elkövetőt, és ruházat-átvizsgáláskor az asszony fehérneműjében megtalálták a bankkártyát és a mobiltelefont, amit lefoglaltak. Az egyenruhások gyanúsítottként hallgatták ki a nőt, aki beismerő vallomást tett. A nyomozók azt is megállapították, hogy a terhelt bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, és lakóhelye illetékességi területét nem hagyhatta volna el.

A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek