LEBUKTAK A DROGTERJESZTŐK

A rendelkezésre álló adatok szerint az öt férfi 2023 márciusától elsősorban Rákóczifalván, Szolnokon és Zagyvarékason szervezett
formában – egymással konspirálva – marihuánával kábítószer- kereskedelmet bonyolítottak.

A férfiak egymástól is vették a kábítószert, melyet részben maguk is fogyasztottak, a többit pedig értékesítették Rákóczifalván, Szolnokon,
és a vármegye egész területén. A férfiak a kapcsolatot elsősorban telefonon tartották, melynek során a
tevékenységüket leplezni igyekezve előre egyeztetett közös szavakat használtak, így például a kábítószer elosztását horgászatnak nevezték. Két gyanúsított is termesztett marihuánát az otthonában, az egyikük –
a társa megbízásából – Rákóczifalván, az általa használt ingatlanban, mintegy 218 tő – különböző fejlettségi állapotban lévő – marihuánát gondozott, és a termesztéshez szükséges berendezésekkel is rendelkezett.

A nyomozó hatóság a férfiaknál nagy értékben foglalt le készpénzt, illetve nagy mennyiségben kábítószert, valamint kereskedéshez
használt eszközöket.

Az ügyészség minden gyanúsított esetében megalapozottnak látta a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének, és a bűnismétlésnek a veszélyét is.
A bíróság az ügyészség álláspontjával egyetértett, és elrendelte mind az öt férfi letartóztatását.


A bíróság végzése ellen valamennyi gyanúsított és védője fellebbezést
jelentett be, így az ügyben jogerős döntést a Szolnoki Törvényszék
fog hozni.

 

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek