KISTEVE SZÜLETETT A JÁSZBERÉNYI ÁLLATKERTBEN

Kisteve született a Jászberényi Állatkertben. A csöppség kiváló egészségnek örvend, szépen cseperedik. Most javaslatokat várnak a lakosságtól, hogy milyen nevet kapjon a kétpúpú kisteve. 

Hamar népszerű lett a jászberényi állatkert legifjabb lakója. Ő az. Február másodikán született Vanda és Gesztenye leánygyermekeként.

DALLOS ANDREA:
Jordániában voltunk tavaly tavasszal és ott találkoztunk kis tevével, illetve tevecsordával is. De nagyon aranyos itt az állatkertben is egy ilyen kis teve. Ezért is jöttünk, illetve a pingvinsétáért.

Tankönyvbe illő módon zajlott az ellés, az újszülött néhány órán belül lábra is állt.

Narráció: Vanda 2012-, párja, Gesztenye 2013 óta a jászberényi állatkert lakója. Már több tevecsikóval örvendeztették meg a látogatókat. Ahogy a korabeli kuplé is mondta: „teve van egypúpú, van kétpúpú…” De mi a különbség: a dromedár Afrikában őshonos, míg a kétpúpú teve Ázsia sivatagjaiban él.

KOVÁCS ÁGNES, gyűjteményvezető- helyettes: Nagyon fontos elmondani, hogy púpjukban nem vizet tárolnak, ez manapság is egy tévhitként él az emberek tudatában, zsírszövet alkotja a púpjukat. Természetesen azt- hogyha szükség adódik- különböző élettani lebontófolyamatok által vízzé is tudják alakítani. A kis tevék, az újszülöttek- nagyon érdekes- hogy púp nélkül születnek. Illetve van púpjuk, de az még nem olyan duci, kifejlett, mint az idősebb állatoknál. Ez a szülést könnyíti meg gyakorlatilag, így könnyebb világra jönniük.

Az újszülött teve- kislánynak még nincs neve. A keresztelőt az állatkert a látogatókra bízza oly módon, hogy közösségi felületein lehet elnevezni a kis tevét.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek