IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RENDJE ELLEN VÉTETTEK

Karcagon két olyan rablásról tettek bejelentést, ami minden alapot nélkülözött. A valótlan bejelentésekkel az igazságszolgáltatás rendje ellen vétettek.

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/ne-packazz-a-rendorseggel

Egy karcagi nő tett bejelentést a rendőrségre, mert elmondása szerint a város belterületén több ismeretlen férfi támadt rá, akik a kerékpárját követelték. Az asszony a felszólításnak nem tett eleget, ami miatt az egyik férfi ököllel megütötte, majd a nő sikoltozására az elkövetők elfutottak. A nyomozók nagy erőkkel kezdték meg a bűnügy felderítését, több tanút hallgattak ki, kamerafelvételeket foglaltak le és elemeztek. Ismét meghallgatták a sértettet, aki bevallotta, hogy az egészet csak kitalálta. Nem bántotta őt senki: elesett kerékpárjával a csúszós úton, megsérült az arca.

Néhány nappal később Tiszaburáról érkezett bejelentés rablásról a Karcagi Rendőrkapitányságra. A sértett elmondta, hogy a barátnőjéhez igyekezett, amikor öt helyi fiatal mellett elsétálva, egyikük kikapta a kezéből a mobiltelefonját, majd lefogták, egy házba vitték és bántalmazták, majd csak felszólításra hagyták abba a verését. A rendőrség ismét a szokásos aprólékossággal kezdett a felderítéshez. A sértett azonban az újabb kihallgatásakor visszakozott, elmondta a nyomozóknak, hogy korábban nézeteltérése volt az általa megnevezett öt fiatallal, akiken ily módon kívánt bosszút állni.
Mindkét nyomozást megszüntette a rendőrség, de az ügyeknek itt még koránt sincs vége.

Míg az előbbi esetben ismeretlenek ellen tett feljelentést az asszony, az utóbbi büntetőeljárásban konkrét embereket nevezett meg a nő. Mi a jelentősége ennek? Aki a hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan, az a hatóság félrevezetése vétség miatt büntethető. Amennyiben azonban a valótlan bejelentés létező, azonosítható személyre vonatkozik úgy már nem hatóság félrevezetéséről, hanem hamis vád bűntettéről beszélünk.

Egy-egy bűncselekmény elkövetőinek felderítése és vizsgálata a rendőrségi apparátustól nem kevés személyi állományt, eszközt és költséget igényel. Amennyiben ezt az energiát valótlan bejelentésekre kell fordítani, az a bajba jutott állampolgároktól von el figyelmet. Senki ne packázzon felelőtlenül a rendőrséggel!

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.