SZENT MÁRTON NAPI LÁMPÁS FELVONULÁS

Lakoma, újbor, fáklyás felvonulás. A bőség egyet jelent Szent Márton kultuszával.

A mai Szombathelyen született szent neve napján a Györffy iskola diákjai is nótaszóval vonultak fel, hogy a menet után libazsíros kenyérrel üssék el éhségüket.

Savariában, a mai Szombathelyen született Márton, a későbbi püspök. Akit Tours püspökévé választottak volna híve, ám ő a nagy megtiszteltetés elől a ludak óljába bújt. A szárnyasok gágogásukkal elárulták rejtekhelyét. Így kapcsolódott össze a liba és Márton püspök.

KOVÁCS MIKLÓSNÉ, intézményvezető, Györffy István Katolikus Iskola és Szent Erzsébet Óvoda:

"Szent Márton napjához Szent Mártont nem csak mint szentet ünnepeljük, hanem a néphagyomány is fontos számunkra. Hiszen az iskola a néphagyomány ápolásában is élen jár. És aki Szent Márton- napkor libát nem eszik, az egész évben éhezik és mi nem szeretnénk, hogyha a mi vendégeink éheznének és ezért látjuk vendégül őket még."

Az iskola tavaly rendezett első ízben fáklyás felvonulást Márton- napra. Mivel nagyon sikeres volt, így nem is volt kérdés, hogy a rendezvényből hagyomány lesz. Amelyen az iskolások, az óvodások és szüleik mellett bárki részt vehetett.

A hagyományos társadalmakban november közepe volt a mezőgazdasági munkák befejezésének ideje. Ezt már a rómaiak korában is nagy lakomákkal ünnepelték. Ilyenkor ittak először az újborból. Néhol fáklyás felvonulásokat is tartottak Márton püspök tiszteletére. Megint másutt cukrozott édességgel kínálták a gyerekeket. Mindezeket azért tették, mert a bőséges lakoma a jövő évi bő termés egyik záloga volt.

A Márton- napi lakoma azért is terjedt el, mert ez vezette fel a Karácsonyt megelőző negyvennapos böjti időszakot. Vagyis november tizenegyedikén még lehetett jókat enni- inni, azt ezt követő hat hétben viszont mindenki tartózkodott a túlzott étel- és italfogyasztástól.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek