SIMON OLIVÉR A WORLDSKILLS VERSENYEN

Simon Olivér, a KSZC Varró István Szakgimnázium festő-dekoratőr tanulója korábbi eredményei alapján tagja lehetett

a Kazanba, a Worldskills versenyre utazó magyar csapatnak.

A világverseny előtt 4 helyszínen tartottak válogatót, melyen Olivér jól teljesített minden feladatban, bár mint elmondta, még mindig túlizgulta a feladatokat.

Reggeliznek-e otthon a Karcagi Nagykun Református Általános Iskolában? - kérdeztük Földváriné Simon Ilona igazgatótól.


- Osztályfőnöki órán felhívjuk a szülők figyelmét arra, hogy mennyire fontos, hogy ne éhesen jöjjenek el reggel a gyerekek az iskolába. Sokan meg is fogadják ezt, aki nem eszik otthon, az becsomagolva hozza el az ételt. A napközisek ebédet kapnak a két szolgáltatótól, a tízórait és uzsonnát otthonról hozzák.

A felsősök a menzán étkeznek tanári felügyelettel, a nyolcadikosok már önállóan, éttermekben ebédelnek - mondta az igazgatónő, akitől megtudtuk, hogy idén is benne vannak az iskolatej és az iskolagyümölcs programban is, így napközben kapnak innivalót és gyümölcsöt a diákok, így éhes gyermek nincs a refiben.