Főleg vasárnap volt sok riasztása megyénk tűzoltóinak az elmúlt három napban. Szabadtéri- és épülettüzek, illetve közlekedési balesetek helyszínén kellett jellemzően beavatkozni. Háromhektárnyi területen égett le…
A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ellenőrzése - mondta Szlávik János,…
Majdnem másfélmillió vendégéjszakát töltött a balatoni strandok környékén mintegy 430 ezer vendég júliusban - mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese hétfő reggel az…
A Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban töltötték le kötelező, nyári szakmai gyakorlatukat a 9-10-es szobafestő-mázoló-tapétázó tanulók.
Az elmúlt napon a megye rendőrei öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24…
Az ózon magas koncentrációja miatt tizenhat település levegője kifogásolt - olvasható a tisztifőorvosi Facebook-oldalon. Szombaton közzétett térképük szerint ezek a mérőállomással rendelkező települések: Budapest, Mosonmagyaróvár,…
Összeöntötték az idén tízéves Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem programjában a felajánlott búzát pénteken, a történelmi Magyarország közepén, Szarvason. Kövér László, az Országgyűlés elnöke…
Az elmúlt napon a megye rendőrei négy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
Molnár Tibor tűzoltó őrnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Főügyeleti Osztályának ügyeletvezetője polgárőrként is tevékenykedik lakóhelyén, Szászberken. Július huszonnyolcadikán egyik ismerőse jelezte neki, hogy…
Őrizetbe vette a szentpétervári rendőrség az Andy Cartwrigt művésznéven ismertté vált Alekszandr Jusko ukrajnai születésű rapper feleségét csütörtökön, miután beismerte, hogy feldarabolta férjét. A feltehetően…