Az izraeli hadsereg (IDF) három fronton harcol szerdán, a gázai háború százhetvenharmadik napján: a Gázai övezetben, Ciszjordániában és a libanoni, északi határnál. Az IDF szóvivőjének…
Csaknem százmilliárd forint felhasználásával, soha nem látott mértékű iskolafejlesztési program indul a magyar szakképzésben - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős…
Az 1800-as évek végén készült falfestményekre bukkantak a veszprémi várnegyed kanonoki épületeinek restaurálása során. Ugyancsak a várnegyedben található Kisszemináriumban pedig megtalálták az épület egykori kápolnáját…
Vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Csen Hszü-jüant, a kínai nemzeti futballszövetség korábbi vezetőjét - jelentette a kínai állami média kedden. Csent egy…
Három történetet idézett fel Varga Judit volt igazságügyi miniszter friss Facebook-posztjában arról, amikor volt férje, Magyar Péter megfenyegette a kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétellel. Varga…
Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit, az eredmény kiértékelését pedig informatikai rendszer segíti - mondta el kedden a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az…
Népszavazást kezdeményez Érden magánszemélyként a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke és Aradszki András, Pest vármegye 1. számú választókerületének KDNP-s országgyűlési képviselője, hogy megismerjék a helyiek…
A hatóságok kedden helyi idő szerint az esti órákban leállították a kutatást Baltimore-i hídomlásban eltűnt hat ember után, akiket feltételezett halálos áldozatnak nyilvánítottak. Kedden kora…
Florida kormányzója törvényt írt alá a közösségi média használatának tilalmáról 14 évesnél fiatalabb gyerekek számára. Az Egyesült Államok szövetségi államának törvényhozása által elfogadott jogszabályt Ron…