Országos hírek

A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium…
Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit - vélekedett a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar…
Karikó Katalin kivételes büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak - jelentette ki az államfő kedden Szegeden. Sulyok Tamás a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Karikó Katalin tiszteletére adott díszvacsoráján…
Az ország egyes részen 24-25 Celsius-fokkal volt hidegebb kedd délután, mint hétfőn - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni Facebook-bejegyzéséből. Észak-Magyarországon 14-16, Kelet-Magyarországon 16-19,…
A közúti közlekedésben fontos, hogy a résztvevők körültekintő, megfontolt módon, egymást partnerkén tekintve közlekedjenek. A közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az idősebbeknek…
Miközben az Európai Bizottság a saját termelőitől a világ legszigorúbb élelmiszerbiztonsági előírások betartását követeli meg, a szalmonellával fertőzött ukrán csirkehúst korlátozások nélkül beengedi. A napokban…
A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos…
Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.…
A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában - hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában. A televízióműsor…
seménydús videót közölt az autópályafenntrartó. A videó elején egy sárga kamion érkezik teljesen szabályosan, mellette lévő sávban egy fehér furgon takarásában egy személyautó. Az autó…