Helyi hírek

Az elmúlt hétvégén összesen három ember vesztette életét közlekedési baleset, vagy lakástűz következtében megyénkben.
Három járműben keletkezett kár.
A megalapozott gyanú szerint, erőszakkal szerezte meg az idős férfi pénzét Kenderesen.
Tyukodi László népi faszobrász évtizedek óta álmodja fába a kun arcokat, pásztorokat, és István király alakját.
Letartóztatták az embercsempészéssel gyanúsított férfit, társát bűnügyi felügyelet alá helyezték. A sértettet a Karcag Tv kamerája előtt vitték be a rendőrautóba.
Négy gyerekkel maradt egyedül az a nő, akinek brutális kegyetlenséggel megölték a lányát Karcagon.
A Covid miatt idén elmaradtak a nyílt napok a középiskolákban. Pedig sokan szerettek volna személyesen is megismerkedni a pedagógusokkal mielőtt iskolát választanak.
A legkedveltebb és általában olcsó magyar gyümölcs kilójáért sok helyen már ezer forintot kérnek számolt be róla az egyik napilap. Televíziónk utána járt, hogy mennyit…
Híradásunkat Kunmadaras polgármesterével készített interjúnkkal folytatjuk.
Bekeményített a Tisza-tó halászati hasznosítója, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. a szemetelő horgászokkal szemben, az új szabályok szerint akár a jegy is ugorhat.