Régészeti leletekkel bukott le egy szerb férfi

Orgazdaság miatt vádemelést javasol a rendőrség egy szerb férfi ellen, aki a gyanú szerint mintegy nyolc és fél millió forint értékű régészeti leletet akart Magyarországon keresztül Nyugat-Európába vinni

 

- közölte a rendőrség vasárnap a police.hu-n. A férfi egy kisbusszal még 2019. június 9-én éjjel érkezett a tompai közúti határátkelőhelyre. A 36 éves férfi a vámvizsgálat során úgy nyilatkozott, hogy sem tiltott, sem vám- és adóköteles terméket nem szállít. A jármű átvizsgálása során azonban az ülések alól előkerült két papírdoboz, amelyekben jelentős mennyiségű, régészeti leletnek látszó tárgy volt.

Az igazságügyi szakértő véleménye alapján a tárgyak döntő többsége az őskortól a középkorig, valamint a korai újkorig terjedő időszakra jellemző, kisméretű használati és dísztárgy; az érmék, a gyűrűk, a lándzsahegyek, az edények és töredékei, továbbá a ruhadíszek - néhány hamisítvány kivételével - a régészeti leletek körébe tartoznak.

Az összességében mintegy nyolc és fél millió forintot érő leletegyüttest a sofőr megbízásból szállította, azokat nyugat-európai értékesítésre szánták. A szakértő azt is valószínűsítette, hogy a kincsek a Vajdaság területéről származhatnak, és azokra fémkeresés során bukkanhattak rá.

A szerb férfit a nyomozók védett kulturális javak körébe tartozó régészeti leletre elkövetett orgazdaság bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, majd az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre - olvasható a police.hu-n.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.