Tyukodi László kifaragta Szent István szobrát

Tyukodi László népi faszobrász évtizedek óta álmodja fába a kun arcokat, pásztorokat, és István király alakját.

 

A tavalyi év azonban alkotói szempontból ahogy fogalmazott, borzasztó nehéz volt számára. Mindössze egy túrkevei kiállításon mutatkozhatott be, s a karcagi Jókai úti Óvodába vitt el a gyerekeknek pár kisebb szobrot.

Munkái azonban mára ország sok településén láthatók, míg volt lehetősége, szívesen vett részt alkotótáborokban, ahol sokat tanult az erdélyi és felvidéki mesterektől, akikkel főleg a Dunántúlra készítettek szobrokat.
Szívesen adja át tudását a gyerekeknek is, amíg lehetett rendszeresen ment gyöngyékszer-készítő feleségével óvodákba, iskolákba, városi rendezvényekre, ahol a gyerekekkel közösen faragtak vagy épp gyöngyöt fűztek. Tavaly erre egyetlen alkalommal volt lehetőségük a vírusjárvány miatt.
Az év vége azonban mégis sikeresen zárult Tyukodi László számára, ősszel ugyanis megkereste Monorierdő polgármestere, mert hallott munkáiról. Megnézte a bemutatótermében lévő szobrait, munkáit, s az alapján megrendelt tőle egy Szent István szobrot.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek