Print this page

Adománnyal indult az év

Egy szavazás eredményeképpen, Molnár Árpád, az egy Kft. kereskedelmi igazgatója egy autónyi adománnyal érkezett a Kátai Gábor Kórházba.

 

A cég honlapjának követőit kérdezte meg arról, hogy milyen közintézmények, illetve egészségügyi intézménynek adjanak adományt. A 17.000 fős szavazáson 2. helyezett lett a Kátai Gábor Kórház, s így 200.000 Ft értékben kapott most támogatást.
A kórház nem is tudott erről a zártkörű szavazásról, csak az eredményhirdetés után értesítették őket. Az autónyi adomány a cég profiljába illeszkedő termékekből - kávé, forró csoki, keksz - áll, vagyis mindabból, ami a kávézáshoz kell.
Az adományt Nagyné László Erzsébet főigazgató, dr. Kádár Sándor mb. orvos-igazgató és Bődi Szilvia ápolási igazgató vette át a dolgozók nevében.


- Nagyon nagy öröm volt számomra és a kollégáim számára is, amikor a két ünnep között kaptam az információt, hogy egy olyan országos szavazáson, ahol 17 ezren voksoltak arra, hogy kit támogatnának, a mi kisvárosi kórházunk nyerte el a 2. díjat. A most átvett adományt szétosztjuk dolgozóinknak - mondta Nagyné László Erzsébet, aki mindenkinek megköszönte a szavazatát, a cégnek pedig, hogy ilyen akciót hirdetett az egészségügyben dolgozók számára.


- Mindannyian azon vagyunk, hogy minél hamarabb hazamehessenek a kórházból az ellátott betegek. November 9-e óta mint COVID-ellátó kijelölt intézmény sok családot részesítettünk már olyan örömben, hogy újra otthon láthatja szeretteit és velük együtt tölthette a karácsonyt. Elmúlt az óév, a 21- sokaknak a szerencse száma, kívánom, hogy nekünk az is legyen. Minden kollégámnak, betegünknek nagyon boldog új évet kívánok!- fogalmazott a kórházvezető.