Beiktatták az új köztársasági elnököt

A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés - jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a Sándor-palota előtt megtartott, ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében.

Az államfő köszöntötte a magyarokat a Kárpát-medencében és a nagyvilágban is.

Felidézte, hogy nem tervezett ezzel a szolgálattal, nem készült erre a feladatra, de megjegyezte, "ha a sors váratlan helyzetek elé állít és szolgálatra hív, az elől nem szabad kitérni".

"Esküm szentesíti hazámhoz fűződő hűségemet és elkötelezettségemet" - fogalmazott, hozzátéve: a jogállamiság garanciáját nyújtó alaptörvény érvényesülése mellett mindig is kiállt.

Sulyok Tamás kiemelte: elnökként mindenkor a magyar emberek méltóságának védelmezője kíván lenni, az elődei által "kikövezett" úton a jó példákat követni fogja, de igyekszik hozzátenni a maga "utcaköveit".

Az én támaszom, egész életem iránytűje a jog, ehhez mérten és híven kívánok dolgozni - közölte az államfő, hozzátéve: elnöksége alatt mindvégig elsősorban a közjog talaján fog állni.

Sulyok Tamás elmondta: Magyarország egy több mint ezeréves államisággal rendelkező, a népszuverenitás elve alapján működő ország, a köztársasági elnök feladata pedig az, hogy ezt az államot az alaptörvény által meghatározott jogkörben képviselje.

Kiemelte: köztársasági elnökként is az alaptörvény lesz munkája sarokpontja, kerete és mércéje, amely pedig pontosan megfogalmazza, hogy a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. "Ez az egység az, amit nem lehet és nem is engedek megbontani" - hangsúlyozta, hozzátéve: "ez a működési forma az, amelynek keretei között értelmezem a szolgálatom, és melynek határait következetesen fogom őrizni és nem engedem átlépni."

Elmondta: a nemzetközi kapcsolatoknál a nyitottságban és a külhoni magyarokkal a kapcsolattartásban elődje jó példával járt, amelyet érdemesnek tart követni. "Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb és legfontosabb eredményének tartom, hogy ma Magyarország köztársasági elnöke nemcsak lelki értelemben, amit magam is szívesen vállalok, hanem közjogi értelemben is felelős határon innen és túl honfitársaiért, aminek határozottan eleget is kívánok tenni" - emelte ki.

Hozzátette: különös aggodalommal követi a háború sújtotta Ukrajnában élő kárpátaljaiak életét. "A magyarországi nemzetiségekre, mint hazánk történelmének és jelenének szerves és értéktöbbletet adó részére megbecsüléssel tekintek. Nemzeti és kulturális önazonosságuk szabad megélésének támogatását magától értetődőnek tartom" - mutatott rá, hozzátéve: kiemelten fontos a szomszédainkkal, regionális partnereinkkel való jó kapcsolat, valamint a szoros együttműködés a visegrádi országokkal.

Ahogy a nemzetek között, úgy az ember és ember közötti zsinórmérték is a kölcsönös tisztelet - hangsúlyozta, hozzáfűzve: a törvény előtt mindenki egyenlő. Kiemelte: feleségével mindig azok mellett lesznek, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, a rászorulók, az elesettek, a bajba jutottak mellett.

A zsidó-keresztény kultúra, a keresztény hit és a belőle fakadó értékvilág elválaszthatatlan tőlünk, ezeréves államiságunk alapja, múltunk szerves része, jelenünk meghatározója - hangsúlyozta Sulyok Tamás, kifejtve: magyarként forrtunk össze Európa sorsával, sajátságunkkal gazdagítva azt, és mindaddig tudjuk erősíteni a kontinenst, amíg ezt magyarként tehetjük. Feladatunk nehézségét az adja, hogy Európa jövője nemcsak rajtunk múlik, hanem az európai nemzetek összességén, a közösség minden egyes tagján. "Ezért is kiemelten fontos, hogy ebben a bizonytalanságban legalább mi, magyarok álljunk biztos lábakon" - hangsúlyozta.

Első és legszentebb kötelességünk minden erőnket, tehetségünket arra fordítani, hogy Magyarország Magyarország maradjon, függetlensége sértetlenül fönntartassék - hangsúlyozta Sulyok Tamás, hozzátéve: emellett a megújulás szükségszerűségét sem szabad feledni.

Az államfő hangsúlyozta: a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság és a szabadság kiteljesedése akkor lehetséges, ha a polgárok és az állam célja közös. Nem lehet szembemenni az emberek akaratával, az államnak szolgálnia kell a polgárait - jegyezte meg.

Hozzátette: az állam sem működik hibátlanul, ezeket a hibákat hivatott kiküszöbölni a jogorvoslati rendszer, az Alkotmánybíróság és a bíróságok munkája. Figyelmeztetett arra is: ha egy állam büszke az általa elértekre és az erényeire, akkor a hibáit is vállalnia kell.

A közbizalomnak a 21. századi Magyarország kötőanyagának kell lennie, demokratikus államberendezkedésünk enélkül nem képzelhető el; bizalom nélkül nincs működőképes állam, gazdaság és jogrendszer sem - jelentette ki. Őszinteség nélkül nincs bizalom, az őszinteség pedig a dialógus meglétében mutatkozhat meg - közölte, ígéretet téve arra, hogy a kölcsönös megértést törekszik erősíteni a gyanakvás helyett, a tiszteletet biztosítani a gyalázkodás helyett.

Sulyok Tamás a jog alapján álló, értékközpontúságot követő együttműködést ajánlott, rámutatva: Magyarország jövője, családjaink békéje és országunk stabilitása rajtunk áll.

A ceremónián mások mellett részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és felesége; Kövér László, az Országgyűlés elnöke és felesége; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Áder János és Schmitt Pál korábbi köztársasági elnökök; Pintér Sándor belügyminiszter; Polt Péter legfőbb ügyész és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.