Együttműködést kötött Veszprém vármegye és a mongol Bajankhongor tartomány

Testvérvárosi együttműködést kötött Veszprém vármegye és a mongol Bajankhongor tartomány, amelyet csütörtökön írtak alá a bakonyi vármegyeszékhelyen.

A megállapodás aláírása előtt Polgárdy Imre, Veszprém vármegye közgyűlésének elnöke hangsúlyozta: számos tudós valamint Magyarságkutató Intézet kitartó munkájának köszönhetően már tudni, hogy a mongolok és a magyarok közti kapcsot a hunok jelentik, és Magyarországon is sok hun lelet került elő.

Továbbá a két nép közti kapcsolatot erősíti az is, hogy a magyar nyelvben számos mongol eredetű szó van - tette hozzá.

A vármegye közgyűlésének elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy van két Veszprém vármegyei tudós, akik a 19. század végén és a 20. század elején végeztek kutatásokat Mongóliában: egyikük Lóczy Lajos, a másik pedig Cholnoky Jenő.

Veszprém vármegye az őskortól a közelmúltig őriz értékeket - mondta Polgárdy Imre, majd szólt a vármegye turizmusáról, gazdaságáról. Kitért arra is, hogy 2023-ban Veszprém és a Balaton régió 116 település összefogásával adta Európa kulturális fővárosát, amely bizonyíték arra, hogy a térségben hisznek az összefogás erejében.

A Veszprém vármegyével való testvérkapcsolat létrehozását a mongol fél kezdeményezte, amelyet a két térség képviselő-testülete mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Obrusánszky Borbála, Magyarország mongóliai nagykövete is támogatott.

Az együttműködési megállapodást Enkhbat Erdenee, Bajankhongor Tartomány Polgári Képviselők Tanácsának elnöke, valamint Polgárdy Imre írták alá.

Kövér László a rendezvényt követően a közmédiának nyilatkozva úgy fogalmazott: számos olyan ország van már Magyarország partnerei között, ahol nemcsak a központi kormányzat, vagy a két törvényhozás között vannak erős kapcsolatok, hanem tartományi szinten is. Erre példa Németország - tette hozzá.

Egy ilyen, több lábon álló kapcsolatrendszer stabilitást ad a partnerségeknek - jelentette ki az Országgyűlés elnöke. Ugyanis ezek lényege, hogy a közösségek - emberek és vállalkozások - között teremtsenek együttműködési lehetőségeket.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.