Print this page

IDÉN IS MEGMUTATTÁK KREATIVITÁSUKAT A GYÖRFFY-SEK

A Györffy napok nevet viselő programsorozatnak köszönhetően ebben az évben is megmutathatták kreativitásukat a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda diákjai.

Számos alkotás készült a Györffy Galériába és az Ügyes Kezek szakkör tagjai is kitettek magukért. A díjátadón készült felvételeink következnek.

Jászsági népdalcsokor is felcsendült a Györffy napok második napján a „Györffy Galéria 2024.” nevet viselő pályázat eredményhirdetésén. Ezt a programot minden évben az intézmény szülői munkaközössége és a Nyelvi Laborral a Nyelvtanulásért Alapítvány közösen szervezi a gyerekeknek. Ezen a délutánon díjazta a tanulókat az intézmény. Több kiállítás is nyílt az alkotásaikból az aulában, valamint az egyik tanteremben az Ügyes kezek szakkör remekműveit is megcsodálhatták az érdeklődők.

Kovács Miklósné intézményvezető
-Évről évre egyre több pályamunka érkezik, ilyenkor rajzokat, maketteket, tárgyakat készíthetnek a gyerekek, amelyeket a zsűri értékel, majd pedig itt kiállítunk az iskolának az aulájában, illetve aztán
bekerül a Györffy Galériának a gyűjteményébe. Büszkélkedhetek vele, hogy több száz darabos ilyen gyűjteményünk van már. Rekordszámú pályamunka érkezett ebben a tanévben. Mintegy 170 gyermek 140 pályamunkát készített el, ezeket láthatjuk most itt az aulában. Ezt a programunkat évek óta összekötjük az Ügyes kezek kiállítással. Ez a lánytechnika teremben látható, a technikaórákon, illetve az ügyes kezű lányok a tehetséggondozó szakkörön, illetve otthon, amit készítenek, azok kerülnek itt kiállításra, és meg lehet őket tekinteni a többieknek is, hátha kedvet kapnak, és nem az okos eszközeikkel játszanak, hanem ezekre összpontosítanak majd.

Az intézményvezető hozzátette, héttagú zsűri értékelte a diákok alkotásait megadott szempontok alapján. Nagyon nehéz dolguk volt, hiszen szebbnél szebb alkotások születettek. A nap folyamán a legügyesebb gyerekek díjazásban is részesültek.

Kovács Miklósné intézményvezető
-A gyerekek úgy gondolom, hogy értékes díjakat kaptak, amelyeket a későbbiekben a rajzórákon, illetve a technikaórákon fel tudnak használni. Színes ceruzákat, temperákat, festékeket, rajzlapokat, jegyzetfüzeteket, és apróbb ajándéktárgyak is kerültek még a zacskókba, az ajándékok közé.


Kovács Miklósné hozzátette, nagyon büszke a gyerekekre, hiszen gyönyörűszép alkotások születtek. Aki teheti mindenképpen nézze meg kiállításokat. Nagyon köszöni a szülőknek, illetve a pedagógusoknak a segítségét, akik irányították, mentorálták a gyerekeket ebben a munkában.